Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)

naláig dúlták fel a falvakat és vitték rabságba, akit elfoghattak. Az 1547. évi békekötés után is voltak kisebb portyáik. 1550 nyarán pedig már komoly készülődésekbe kezdtek, amit Dancs Pál, az akkor még szigetként magyar fennhatóság alá tartozó Csővár kapitánya két elfogott töröktől tudott meg, és igyekezett hírül adni minden illetékesnek. 1550 szeptemberének végén mintegy 400 török támadta meg Szécsényt, amely várának lerombolását mégsem hajtották végre. A fallal kerített mezővárost nem sikerült elfoglalniuk, de a földeken dolgozók közül elvittek 23 férfit, 1 leányt és megölték a szécsényi bírót. Elhajtottak 29 lovat és 43 ökröt is. A foglyok száma az útközben összeszedett más falubeliekkel 45—50-re emelkedett. Egy-egy ilyen portya alkalmával — és ilyen évente több is volt — legkevesebb 50—100 emberrel fogyott a megye lakossága. Alapos megtorló támadást intézett Szanda ellen 1551 augusztusában Horváth Bertalan gyarmati kapitány. Egy szökevény török által megmutatott rejtekúton hatolt be katonáival a várba. Őrsége kétharmadát — mintegy 100 törököt —levágták és a várat feldúlva, bántatlanul tértek vissza.

3 1551 végén már mindenféle híre járt a török készülődésnek. Az 1546-ban elrendelt bars—hont—nógrád—hevesi végvárvonal megerősítési munkálatai azonban — a Szolnok megerősítésére fordított nagy anyagi áldozatok miatt — alig kezdődtek el. Kitűnik ez az esztergomi érsek drégelyi várkapitányának, Szondy Györgynek egymást érő, Pozsonyba, Bécsbe, a környező megyékhez és a bányavárosokhoz intézett jelentéseiből, sürgető leveleiből. A vár őrsége 60 gyalogosból, 16 lovasból, 1 tűzmesterből és 3 várőrből állt. Ezek havi fizetése 185 ft-ot tett ki, de azt szinte sohasem utalták ki pontosan. Szondy a 80 fős őrséget még 40 zsoldossal igyekezett szaporítani, ezeket azonban már a sajátjából fizette. A kis várban 150 főnél több katonát el sem lehetett volna helyezni, ami nógrádi hegyi váraink szinte mindegyikére jellemző. Drégely négy napig (1552. július 6-tól 9-ig) tartó ostrom utáni elestének nemcsak a védők kis száma, hanem a vár rozoga állapota és a fegyverek hiánya is oka volt. A király április 11-én rendelte el, hogy Drégelyt minden szükségessel el kell látni, június elején pedig Thurzó püspök személyesen győződött meg a várfalak gyöngeségéről. Szondy sürgetésére 3—4 kőművest küldtek oda és robotot vetettek ki a szomszédos falvak lakóira, hogy az építési anyagot fuvarozzák, de a munka oly lassan haladt, hogy még július 6-án, a körülzárás napján is csak a meszet szállították a várba. Fegyvereket és lőszert sem kaptak. A kért 3—4 ágyú is elmaradt, sőt a javításra elküldött tarackot sem kapták vissza. Jellemző, hogy amikor július 1-én az ágyúk mozgatásához két köteg kötelet kért Szondy, azokat, mivel kiutalásukhoz előbb Pozsonyban kellett hozzájárulni, szintén sohasem kapta meg. Ezek után nem meglepő, hogy a 10—12 000 főből álló török sereg, amely az ostrom előkészítő munkálataihoz a környező falvak lakosságát is kihajtotta, 3 ágyújával könnyűszerrel rommá lőtte a várat. Szondy György és hadnagya, Zoltai János, valamint név szerint nem ismert katonatársai mártír halála még a vár hiányosságait jól ismerő „budai Ali basa" becsülését is kivívta és hősökhöz illő végtisztességet adatott az elesetteknek. Ali Szondy iránti nagyrabecsülésére jellemző, hogy a vár feladását kérő és a visszautasítást is vivő „parlamenterjével", a nagyoroszi Márton pappal hozzá küldött két apródját, Libárdyt