Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

rebélyi új plébánia egyháznak engedélyezett, mert azt a világhírű assisi és aacheni templomokkal egyenrangúvá tette, sőt a plébánia filiáját és két kápolnáját felkeresőknek (ezek egyike a Szentkút) is búcsút engedélyezett. Az, hogy a búcsújárók számára 12 gyóntatót rendelt, a Verebélyre özönlők nagy számát igazolja. Valószínű, hogy még több egyházunk is kapott búcsúengedélyt, pl. 1500-ban a losonctamási templom. Egyre többen törekedtek „lelki kiváltságokhoz" jutni, az egyház pedig igyekezett ilyeneket adni, mivel a megadományozottakat erkölcsileg és politikailag a maga számára tudta lekötni. Jellemző erre, hogy a Zsigmond ellenkirályát támogató IX. Bonifác pápa mennyi kedvezményben részesítette jelöltjének nógrádi fő hívét, Verebi Pétert és családját. Megengedte, hogy feleségével együtt gyóntatójukat szabadon választhatják, pap fiának, Andrásnak pedig kanonokságot és a váci Szent Miklós kápolna igazgatóságát adományozta. A pápa ilyen intézkedéseken túlmenően is biztosítani igyekezett az egyháziak hatalmát és befolyását, ami a királyi jogok sérelmét jelentette. A felfokozott vallásos igények gazdasági és politikai érdekeket sértő pápai támogatása végül is a „placetum regium" kiadásához vezetett. A szécsényi és füleki ferencesek a harmadrendjükbe való felvétellel igyekeztek gazdasági támogatókat szerezni. Így pl. Szécsényi Lászlót maga Kapisztránói János vette fel a harmadrendbe, özvegyének, Rozgonyi Borbálának pedig 1467-ben „hordozható oltárkiváltságot" eszközöltek ki a szerzetesek. 1484-ben Pásztói Miklóst és nejét, Máriát vették fel a füleki, 1494-ben Balassa Ferencet és nejét, Margitot a szécsényi kolostor harmadrendi testvérei közé. Szaporodtak az egyháznak tett adományok is. Zsigmond király az általa alapított budavári Szent Zsigmond prépostság és temploma javadalmaihoz csatolta többek közt 1406-ban a magtalanság miatt koronára szállt Kazár, Szőrös, Jobbágyi, Sámsonháza és Tiribes egy részét, később pedig Salgai Miklós elkobzott birtokaiból is többet. Középbirtokosok is, pl. 1403-ban Kővári László a budaszentlőrinci pálosoknak, lelkiüdvükért való misemondások fejében adnak földet. Fia, Pál 1425-ben a kővári kápolnára és a csalomjai egyházra hagyományoz javakat. Ez utóbbi adománylevélből derül ki az, hogy az Ipoly mentében a szemestermények mértékéül szolgáló akó 30 gyarmati mércével volt azonos, ami az akkori Balassagyarmat virágzó kereskedelmének egyik bizonyítéka. Hasonló kisebb-nagyobb adományok egymást érték. 1480-ban pl. Balassa Zsigmondné végrendeletileg hagyott két szőlőt a szécsényi kolostornak, hogy jövedelmük egyik felét az épületek karbantartására, másik felét a szerzetesek élelmezésére fordítsák. Ekkor terebélyesedik ki megyénkben az esztergomi érsekség birtokállománya, ami nem ment minden háborgatás nélkül. 1423-ban az érsek hugyagi, trázsi (őrhalmi) és vadkerti birtokrészeit, illetve jobbágyait bántalmazták és a drégelyi vár birtokában levő Tari László sújtotta jogtalan vámokkal az érsek népeit. Ekkor szerezte meg az érsekség a Hakara nevű földet, 1436-ban pedig zálogba vette a királytól Dejtár és Patak mezővárosokat, amiket csakhamar Drégely várával, Drégely, Hidvég és Sipek falvakkal együtt örök adományul nyert. Kisebb birtokcseréket is lebonyolított, 1452-ben pedig megvette Csitár egy részét. Az esztergomi káptalan 1502-ben Szurdokpüspökit kapta meg