Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

telkeket Tolintha birtokolja, mentes a jobbágyi kötöttségtől, sőt ha őt a földesúr adó vagy ajándék fizetésére kötelezné, 200 ft bánatpénzt köteles neki fizetni. Tolintháék azonban a 100 ft-ot kölcsönkérték Verebélyi Györgytől, Simontól és Páltól, aminek fejében zálogba adták a saját és kapott telkeiket s ezzel a Verebélyiek jobbágyaivá lettek. A gyorsan lebonyolódott földesúr cserét illusztrálja, hogy amikor 1488. november 25-e táján Verebélyi György a királyi adó megszámlálása végett Pásztora érkezett és kocsijával megállt Tolintha háza előtt, az egy tál almával ajándékozta meg új földesurát. Pásztói Miklós felháborodva a történteken rátört Tolintha házára, és őt megkötözve Hasznos várában elzárta, ahonnan csak váltságdíj fejében szabadult. Tolintha 1488. december 13-án a Bujákon birtokos Báthory István országbíró előtt tiltakozott az őt ért jogtalanságok miatt. Az ügyet a király vette a kezébe, aki már két nap múlva utasította az egri káptalant az eset kivizsgálására és a feleket 1489. január 13-ára a királyi bíróság elé idéztette. Itt, mivel nógrádi földesúr jobbágya volt, Pilinyi Pál képviselte Tolinthát, az alpereseket pedig Daróczi András. Többszöri kihallgatások és tárgyalások után 1490. február 28-án Tolintháék győzelmével végződött az ügy. Az eset fényt derít a néphagyomány „igazságos Mátyás királyának" gyors intézkedésére nézve is. A földesurak és mezővárosi lakosok bonyolult kapcsolatai során a földesurak is kölcsönöztek pénzeket. így 1482-ben Bekény Dénes Fülöp váci tímár mesternek 20 arany ft-ot kölcsönzött, aminek fejében az szőleit és egyéb ingatlanait kötötte le. Valószínű, hogy mezővárosi „polgáraink" a XV. században már egyházi tizedeket is béreltek mint nemesek társai. A tizedszedés, mivel a nemes ember amit 1439-ben már törvény is szentesített — nem fizetett tizedet azon birtoka után, amelyen maga gazdálkodott, csak a nem nemes lakosságot érintette. Ilyen nemesi magángazdaság az ún. aliódium, vagyis a majorsági föld volt, amikhez korszakunkban a művelt területeknek csak aránylag igen csekély része tartozhatott. 1481-ben ugyan törvény mondta ki, hogy a tized csupán csak a királynak, vagyis az államkincstárnak adható bérbe, de ez még hosszú ideig nem emelkedett érvényre és még 1526 után is a törvények egész sora igyekezett biztosítani a kincstárnak a tizedbérlés kizárólagos jogát.

13 A központosító törekvések és az azokkal szemben megnyilvánuló ellenhatás elsősorban a megyeigazgatásban nyilvánult meg. Ez azonban szoros kapcsolatban volt a XV. és XVI. század fordulójának politikai küzdelmeivel. Mátyás halála után két Jagelló is pályázott a magyar trónra: Ulászló, Csehország királya és öccse, Albert lengyel herceg. A megyénkben is birtokos Báthoriak, Perényiek és Rozgonyiak az ország nélküli, de kiváló katonai képességekkel rendelkező Albertet szerették volna trónra ültetni. A többség azonban — Corvin János mellőzésével — Ulászló pártjára állott. Albert haddal vonult az országba és 1490. július 27-én már Szécsény közelében táborozott. Itt fogadta Ulászló küldötteit, de nem tudtak megegyezni. Ellenállást nem találva vonult Pestig, ahol augusztus 8-án, egy nappal Ulászló odaérkezése előtt ütött tábort. Ulászló felkereste öccsét, megegyezni azonban ők sem tudtak, de fegyverrel sem akarták ügyüket elintézni és így Albert, Kassán át visszatért hazájába. I. Ulászló (1490—1516) megválasztásában is jelentős szerepe volt a köznemességnek. Ennek élén ekkor a Nógrádban is birtokos Ráskaiak, Szobi Mi-