Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)
megyénkben 1460-ban Országh Mihály nádor és Losonczi Albert, valamint Bánfi Miklós és Tari György felmentést arra, hogy jobbágyaik után ne fizessenek „kamara haszna" címen kapuadót. A gyakori felmentések miatt a királyi kincstár jövedelme megcsappant. Ezért az 1467. évi országgyűlés a „kamara haszná"-t eltörölte és így az azzal kapcsolatos kiváltságokat is megszüntette. Helyébe a királyi kincstári adó (tributum fiscis regii) lépett, amit évenként és portánként 20 dénárban állapítottak meg. Ezt voltak kötelesek fizetni a jobbágyok, a jobbágy talán nemesek, az addig mentesítettek közül a jászok (Jásztelek) és a kunok (Mizserfa) is. Ha egy jobbágytelken két vagy több jobbágycsalád lakott — ami Nógrádban, későbbi adatok alapján ítélve gyakori eset lehetett —, akkor azok együttvéve tartoztak az alap 20 dénáron felül családonként még 10—10 dénárt fizetni. A királyi kincstári adó alól felmentés nem volt adható. Ez az adózók számának növelését célzó intézkedés, az elszegényedett vagy eredetileg is birtoktalan nemesek és a jobbágyok közti válaszfal ledöntését mozdította elő s kezdetét vette az a folyamat, amely 1514-ben a kisnemesek jelentős részét a parasztság oldalára állította. Az 1478. évi dekrétum már a parasztság legszegényebb rétege, a zsellérek adóztatásának kérdésével is foglalkozott, és a visszaélések megszüntetése végett úgy intézkedett, hogy közülük csak azokra kell adót kivetni, akiknek szántható földjük vagy saját szőlőjük van. A szabad költözködés jogának gyakorlását nagyon veszélyeztette, hogy azt esetenként — így 1474-ben (XIV. tc.) egy évre — felfüggesztették. Ezt a törvénybe foglalt visszaélést Mátyás 1486. évi dekrétuma a szabad költözés jogának újbóli megerősítésével szüntette meg. Az adókizsákmányolás is oka, hogy egyre több jobbágy vesztette el telkét vagy annak egy részét és így rosszabb helyzetbe, vagy egyenesen a zsellérek sorába került. A parasztságnak ez a bomlása két szélső csoport kialakulására vezetett, szembekerültek egymással a paraszti jómód és a paraszti elesettség képviselői. A gazdag parasztok zöme az ország mintegy 850—900 mezővárosában élt, amelyekben a földesúr és a lakosság közé a község önkormányzati szervezete ékelődött be. Ennek következtében a jobbágyok földesuruktól való személyi függése meglazult, a fellendülő árutermelés pedig előmozdította a gazdagodó paraszti réteg kiemelkedését. A mezővárosok gazdag parasztokból álló vezetősége a testületileg és általában pénzben fizetett földesúri szolgáltatásokat, valamint az állami adót úgy osztotta fel, hogy azok terhe a munkaalkalmat keresve beszivárgott, egyre nagyobb számú szegényebb lakosokra nehezedett. A jobbágyságnak a felső rétege kifejlett állattenyésztést folytatott, szőlőket, puszta telkeket vett bérbe és ezeket a mezővárosi szegénység vagy a helybeli zsellérek bérmunkájával hasznosította. így volt ez Nógrádban is és mezővárosaink tevékenységére is jellemző a — bár akkor megyénk határán túli — Pásztón a század vége felé kibontakozó fejlődés. 12 A két Zagyva völgyi megye, Nógrád és Heves, bonyolult földesúri viszonyaira nézve is igen tanulságos a Tolintha-ügy. Pásztói Miklós, 1488. október 20-án 100 Ft-ot vett kölcsön pásztói jobbágyától, Tolintha Mátétól és feleségétől, Margittól, amiért Tolintha telkén kívül még két lakatlan, de épületekkel bíró jobbágytelket adott nekik zálogba. A zálogoláskor kimondták, hogy amíg a
