Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

meghagyom Kenteknek, hogy ezentúl minden ilyetén kihágástúl óvakodjanak, különböző esetre oda való jövetelemmel példásan a legnagyobb szigorral fognak büntettetni. Kelt Füleken." Utóirat: „Salgótarján vette a helybeli tiszttartótúl, 1850. január 19-én, általküldetvén azonnal Karancsaljára, visszajőve onnan január 20-án délután 3 órakor a népnek felolvastatott."

35 A salgótarjáni jobbágyok e zendülését a katonai hatóságok veszélyesnek tartották, ezért helyezték át az eddig Kisterenyén állomásozó csendőrőrsöt Salgótarjánba. A parasztok azonban nem várt segítőtársra leltek a Salgótarjánba helyezett csendőrökben. A csendőrség parancsnoka felismerte, hogy a forrongó faluban a rendet csak úgy tudja biztosítani, ha a jobbágyok jogos követeléseit teljesítik és terheiket csökkentik. 1850. március 12-én Fanyikovics csendőrőrmester terjesztette fel Salgótarján 33 volt zsellérjének és 18 telkes jobbágyának a panaszát. A zsellérség panaszában előadta, hogy a földesúr „a felszabadítás által hátramaradott robotot rajtuk meg akarja venni", valamint a megszokott egy pengő forint ún. füstpénzt is, melyet pedig már vagy megfizettek, vagy ledolgoztak, vagy „azonnal érette exequalták" őket, de a gazdatisztek változása miatt nem írták be és így most újra követelik tőlük. Sérelmezték azt is, hogy 10-12 forintot megkérdezésük és beleegyezésük nélkül reájuk írtak és azt erőszakkal akarja most a földesúr behajtani rajtuk. A volt jobbágyok előadták, hogy a gazdatisztek az általuk kiszolgált napokat rendesen nem jegyezték fel „sem rendes rovást nem tartottak" és így most mindenféle számlálás nélkül mind a robotot, mind a füstpénzt követeli a földesúr. A csendőrség által katonai vonalon továbbjuttatott panasz nem akadt meg a megyei hatóságoknál, hanem eljutott a pozsonyi kerületi biztoshoz, aki utasította a megyét, illetve a füleki járási főszolgabírót nemcsak az ügy kivizsgálására, hanem kimerítő részletes jelentéstételre is, továbbá az ügyre vonatkozó irományok felterjesztésére. Bubla Károly szolgabíró, aki 1850 januárjában ebben az ügyben a földesúr javára már bíráskodott, nehéz helyzetbe került. Kénytelen volt Jankovichot pontos jelentéstételre felszólítani és engedékenységre ösztönözni. A hatóságok végül eltussolták az ügyet és megállapították, hogy „Salgótarján helységben semmi zsarolások nem történtek, csupán az irtvány és majorsági földekről a szerződés szerint járó pénz, búza és napszámbeli illetékeket, miután ezeket 1848-49-ben megtagadták és ezért bíróilag is elmarasztaltattak, követelték be." A salgótarjáni jobbágyok nemcsak erkölcsi győzelmet, hanem bizonyos eredményt is elértek. Hiába mutatta ki Jankovich kínos pontossággal, hogy 57 zsellérje, 37 telkes jobbágya 1848. április 11-ig, a jobbágyfelszabadításról szóló törvény megjelenéséig milyen szolgáltatásokkal maradt adós, félve az ügy elmérgesedésétől, „belátva fizetési tehetetlenségüket", kénytelen volt engedni a jobbágyoknak. Ebben nagy szerepe volt a faluban állomásozó császári csendőrségnek. A salgótarjáni jobbágyok és földesúr közötti összeütközéshez hasonló több volt a megyében. A földesurak a szabadságharc bukását nem egy esetben arra igyekeztek felhasználni, hogy 1848 vívmányait semmibe véve ott folytassák, ahol 1848 áprilisában kénytelenek voltak abbahagyni. E kísérletek Salgótarjánban, de másutt is elsősorban a császári