Salgótarján története (Salgótarján, 1972)
A KÖZELMÚLT ÉS A JELEN
elhelyezést az új kenyérgyár, egy jéggyár, a megyei Víz- és Csatornamű Vállalat központi épülete részére. Ezenkívül még kb. 10 hektárnyi terület áll rendelkezésre előre nem látható telepítések számára. A déli ipartelephez tartozónak fogta fel a terv a baglyasi rakodó területét, amely iparvágánnyal is el van látva. A terv külön foglalkozott az ipari területekhez szorosan hozzátartozó salakhányók sorsával. Az üveggyári salakhány ót a jelenlegi helyén bővíthetőnek tekintette, az acélgyárit azonban - az új megyei kórház felépítése miatt - megszüntetni javasolta, ugyanis az arra kiszállított páclé az új kórház melletti levezetőn jut a Tarján patakba. A terv új salakpálya megépítését javasolta a Pécskő hegy mögé, az Inászó bányateleptől északra húzódó völgybe. Zöldterületek. Salgótarján belterületén a szűkös földrajzi adottságok és tervszerűtlen telepítés folytán igen kevés belső szabad terület maradt, melyeken fásítással, parkosítással és játszóterek létesítésével egészségesebbé lehetett volna tenni a város lakosságának életét. A város központi területeinek átépítése lehetőséget nyújt levegősebb, zöldterületekkel körülvett új lakótömbök létesítésére. E zöldterületeken, a lakóépületek közvetlen közelében - a szülők által közelből ellenőrizhető - gyermekjátszótereket, továbbá sétaterületeket lehet kialakítani. Az épületek közötti zöldterületeken kívül azonban az általános terv külön is megjelölte a megyei tanács előtti tér, valamint az acélgyári alközpont terének parkosítását. Ezenkívül javasolta, hogy a többszintes átépítésre kerülő városrészt körülvevő hegyoldalakon parkerdők létesüljenek, illetve a meglevő erdőterületeket nyilvánítsák parkerdővé. Ez azt jelenti, hogy az erdősítési tervek végrehajtásánál, a fajták megválógatása tekintetében különös gonddal kell eljárni és a parkerdőket kiépített, kavicsozott sétautakkal, pihenőpadokkal kell ellátni. A parkerdőkön belül, akár mesterségesen is, kisebb, legfeljebb enyhe lejtésű tisztásokat kell kialakítani. Az általános rendezési terv szerint parkerdő kapcsolná össze a Zója-ligetet az új központi kultúrház mögötti dombbal. Ugyancsak parkerdőt kell létrehozni a Kiskucordűlő elnevezésű és az úgynevezett kisamerikai rész között, az evangélikus templom mögötti hegyen. Parkerdőként kell kezelni a Pipis-hegy erdőterületeit, déli irányból a Karancs utcától észak felé az Öreg József-telepig terjedő bővítéssel. Parkerdőt javasol a terv az úgynevezett bányagyümölcsös felett húzódó és a volt bányai kórháztól a bányai kultúiv otthonig terjedő hegyoldalon. A zöldterületek jelentős részét teszik ki a sportterületek. Ezek közül az általános terv szerint meg kell szüntetni az egészségtelen fekvésű és zöldterületi jelleggel egyáltalán nem rendelkező üveggyári és tűzhelygyári sportpályákat és azok helyett az új aknai völgyben közös sporttelepet javasol a terv létesíteni. Továbbra is megmaradna a SBTC-pálya, azonban északi irányban a jelenleg mezőgazdaságilag művelt területek felé terjeszkedne. A Zója ligeti stadion a jövőben is mint minőségi sportpálya jön számításba. A terv ezenkívül területet biztosít a Baglyas-Kővár alatt sporttelep kialakítására, amelynek a városközpontból viszonylag a legjobb a megközelítése. A terv feltételesen - a mélyfúrású kút eredményétől függően - javasolta a Tatár-ároki