Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

A KÖZELMÚLT ÉS A JELEN

AZ EGÉSZSÉGÜGY HELYZETÉNEK ALAKULÁSA Egy város fejlettségi szintjét a gazdasági, a kulturális, és az igazgatási szerepkörök ellátásán túl általános egészségügyi helyzete is jellemzi. A betegségek gyógyítására és megelőzésére szolgáló intézmények és tevékenységek rendszerének színvonala alapján lehet a különbségeket az egyes települések - és azokon belül - az egyes korszakok között konstatálni. Salgótarján egészségügyi viszonyait a felszabadulás utáni években alapvetően két öröklött sajátosság - az egészségtelen telep ülésviszonyok és a gyógyítás tárgyi és személyi feltételeinek hiányossága - jellemezte. A város történetének 1949 és 1970 közötti periódusában - különösen ezen időszak utolsó harmadában - a gyógyító-megelőző intézmények, az anya-, csecsemő- és gyermekvédelem és a közegészségügyi-járványügyi munka mennyiségi és minőségi mutatói egyaránt nagyon sokat javultak. A változások - a szocialista társadalom egyik vívmányaként egyre bővülő társadalombiztosítás és a láthatóan korszerűsödő városkép mellett - legszemléletesebben a kórház fejlődésén mérhetők. A városban 1948-1950 között két kórház - az OTI kórházként működő acélgyári és a bányatárspénztári - volt. A népjóléti miniszter rendeletére az előbbit 1950. július 1-én az utóbbit augusztus elsején vette át a tanács.

48 A két kórházat a Városi Tanács 1950. december elsejei hatállyal egyesítette városi kórházzá.

49 Az acélgyári részlegben kapott helyet a szülészet és nőgyógyászat, valamint a gyermekosztály, a volt bányai kórház épületében két belgyógyászati, sebészeti osztály, valamint a röntgen és a laboratórium működött. Az összevonás után lehetőleg minden - a kórház úgynevezett felvevő területén lakó - beteget fel kellett venni, ezért - az eleinte 180-as, később 276-os - ágylétszám kevésnek bizonyult. Hátrányosan befolyásolta a gyógyítást a nagyfokú orvosfluktuáció. 1950-1954 között a kórház helyzetén, személyi ellátottságán a minisztérium úgynevezett „brigád-orvosokkal" kívánt segíteni.

50 1952 januárjában kapta meg az intézmény a megyei kórházi rangot, de ezzel csak a feladatok növekedtek meg, az adottságok nem javultak. 1957-ben a kórház megkapta az egykori laktanyaépületeket - és a helyi üzemek, társadalmi és tömegszervezetek segítségével - ott új osztályokat (szemészet, bőrgyógyászat, orr-fül-gége) alakíthatott ki. így az ágylétszám 1959-re 412-re emelkedett. Ugyanitt létesült 1958-ban - a szakképzett ápolók utánpótlását biztosítani hivatott - egészségügyi szakiskola és - szinte elsőként a vidéki városok között - a 41 fős nővérotthon. Mindezek ellenére a főépületekben a helyzet alig javult s - még 1961-ben is az alábbiak jelenhettek meg a Népszava egyik - Nógrád megye egészségügyi ellátottságát elemző cikkében: „...amíg a mezőgazdasági jellegű Balassagyarmaton és Pásztón viszonylag megfelelő az egészségügyi ellátás - a balassagyarmati kórház például lényegében megüti a fővárosi közkórházak színvonalát, a pásztói kórház, zsúfoltsága ellenére, közmegelégedésre működik, valamint a rendelőintézet is - a salgótarjáni egészségügyi intézményekről már korántsem mondhatjuk el ezt..."

51 Az új megyei kórház tervezése 1959-ben, építése 1960/61-ben kezdődött. 1963-ban