Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN: 1919-1944 (SCHNEIDER MIKLÓS)

tásának eszméjét ápolni" és „a nemzeti érzésnek oly sok szívben kialudni készülő tüzét szítani" kívánta és rámutatni továbbá „arra az útra, amelyen haladva a nehéz gazdasági viszonyok elviselhetőkké válnak". Sokkal élesebben fogalmazták meg a célkitűzést az Ébredők bányászszakcsoportjának 1926. augusztus 1-én tartott alakuló ülésén, ahol Barticska István elnök kifejtette, hogy céljuk „a keresztény magyar faj társadalmi, kulturális és gazdasági érvényesülését, uralmát a törvényes rend keretén belül teljesebbé" tenni. Az elhangzott szavak nem hatottak túlzottan nagy tömegekre, hiszen az alakuló ülésen mindössze húszan vettek részt.

74 Míg az Ébredők szűkebb körben mozogva inkább csak a kormányzat ilyen irányú szándékait bizonyították, a keresztényszocialista szakszervezetek már a munkásság viszonylag szélesebb rétegeire kifejthették hatásukat. Szociális szólamaikkal hatást tudtak elérni a kevésbé fejlett öntudatú munkásságra. Kit nem zavartak volna meg ezek közül Zibolen Endrének, a központi kiküldöttnek szavai, aki az 1923 októberében rendezett népgyűlésen azt hangoztatta, hogy a „munkást nem kell magyarrá és kereszténnyé tenni, mert úgyis az"? Hogy mennyire az ideológiailag képzetlenebb munkásság soraiból került ki ekkor a hallgatóság, azt olyan közbeszólásaik is mutatják, mint „Le a papokkal! Éljen Károlyi Mihály!" 1925-ben már 1000 személyes ebéddel zárult a salgótarjáni keresztényszocialista szakszervezetek zászlószentelése, melyen Sztranyavszky főispánon kívül megjelent és fel is szólalt a fasiszta gondolkodásáról jólismert Zadravetz tábori püspök is. Gyűléseiken egyébként a szokásos keresztény és hazafias szólamok mellett állandóan visszatérő téma volt a szociáldemokraták elleni szitkozódás (ahogyan ők általában a szervezett munkásságot nevezték). Többnyire az egész szervezett munkásságot, annak vezetőit is együttesen szidalmazták, taktikájukat jellemezte azonban az is, hogy időnként élesen különválasztva a szociáldemokrata vezetőket a munkástömegektől, támadásuk élét a vezetők ellen irányították. 1926-ban pl. az egyik központi előadó olyasmit jelentett ki, hogy „a szociáldemokrata vezérek illetéktelenek a keresztény magyar munkásság vezetésére, mert abból a fajtából valók, amelyiknek hiába keressük a tagjait a bányákból és gyárakból kijövő szurtos emberek között." Természetesen mindezeknek a támadásoknak csak az volt a célja, hogy minél nagyobb számban megnyerjék a munkásság képviselőit. Időlegesen sikerült is bizonyos eredményeket felmutatniok, hiszen újabb csoportok alakultak, részben a bányánál, részben a vas- és fémmunkások között, de komoly létszámú szervezetek kialakulására itt sem került sor.

75 Nagyobb tömeghatást a Reviziós Liga tudott elérni a városban. A trianoni szerződés emlegetése, az érzelmi vonatkozások kidomborítása még a fejlettebb munkásság soraiból is sokakat megtéveszthetett és helyet adott olyan téveszméknek, hogy „nem lehet béke, nyugalom, szellemi előhaladás, gazdasági fellendülés, amíg a trianoni határok léteznek." Mindezt Percze István mondotta el a SSE pályán rendezett népgyűlésen 1929. május 18-án, amikor az acélgyári összmunkásság képviselői bejelentették csatlakozásukat a Reviziós Ligához. Egy másik gyűlésen, ahol a bányászok és palackgyáriak vettek részt, Gurszki István