Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

ható, hogy szakismeretek híján is azért dolgozott, hogy a pénzügyi viszonyok szilárdabbá váljanak.

60 A községi direktórium megválasztott munkástagjai és vezetői sikerrel kísérelték meg a sokirányú politikai és gazdasági munka átfogását. Tevékenységük azoknak a céloknak az elérése érdekében bontakozott ki, amelyet az áprilisi választások alkalmából magukra vállaltak. A VÖRÖS HADSEREG MEGSZERVEZÉSE. A FELFEGYVERZETT MUNKÁSOK HARCA SALGÓTARJÁN VÉDELMÉBEN A burzsoá csehszlovák állam katonai intervenciójának a veszélye a Tanácsköztársaság kikiáltása után sem csökkent, sőt egyre nőtt. Március 22-én olyan hírek terjedtek el Salgótarjánban - ahol az intervenció állandó beszédtéma volt a lakosság között -, hogy a salgótarjáni iparmedence elfoglalása március 25-re várható. Ez nem következett ugyan be, de a község és az iparmedence azonnali védelméről gondoskodni kellett. A Tanácsköztársaság kormánya március 25-én rendeletet adott ki a Vörös Hadsereg megszervezéséről, ami természetesen Salgótarján és környéke lakosságának hangulatára kedvezően hatott. A salgótarjáni tanács vezetői már a központi rendelet megjelenése előtt azzal a gondolattal barátkoztak, és utána olyan álláspontra jutottak - figyelembe véve a 29. és 32. dandár katonai erőiből álló ún. Salgótarjáni csoport tűzerejét -, hogy a reguláris katonaság mellett szükséges a salgótarjáni és a környékbeli munkásság felfegyverzése. E helyes döntést Salgótarján megnövekedett gazdasági szerepe közvetlenül is alátámasztotta. De a szocialista viszonyok megvédésének szükségessége miatt a munkások jó része is egyetértett vele. A tényleges szervezés a KMP országos vezetőinek április 6-i salgótarjáni látogatása után indult el.

51 A végrehajtás azonban nem volt könnyű. A munkások felfegyverzésének kérdésében nem alakult ki egységes vélemény a munkáspárt helyi csoportján belül, ami egyrészt akadályozta a szervezési munkát, másrészt - és ez volt a lényegesebb - újra kiélezte az ellentétet a volt szociáldemokraták és a kommunista vezetők között. A felfegyverzés hívei a kommunista Gólián András köré tömörültek, míg —a másik tábor a vas- és fémmunkások helyi szervezetének elnökét, Percze Istvánt követte. Az utóbbi csoport tagjai megjelentek a toborzó gyűléseken, és a fegyverkezés szükségtelenségéről akarták meggyőzni a munkásokat. Véleményüket a kortársi visszaemlékezés a következő sorokba sűríti: „Kár a további vérontásért, hiszen már úgyis sok özvegy és árva van az országban, ezt ne szaporítsuk, nem lehet semmiféle ellenállásra gondolni az intervenciósokkal szemben, mert azok jól fel vannak fegyverkezve, nekünk pedig nincsenek (ti. fegyvereink - H. I.), és így természetes, hogy nagy veszteséggel alul maradnánk a harcban."

62 A vitát a munkások döntötték el úgy, hogy április 31-én „a beérkezett katonaruhákba legalább hatszázan" beöltöztek. Ez az esemény a kommunisták számára igen nagy jelentőségű volt nemcsak katonai, hanem politikai szempontból is. Lényegében ezzel alakult meg a salgótarjáni vörös munkásezred, ez a hatszáz munkás alkotta annak első