Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

Salgótarjánból indult el, vezetői bányászok voltak. 1917 szeptember-október havában sztrájkba léptek újra a salgótarjáni iparvidék bányászai. Már szeptemberben 150 katonát irányítottak Salgótarjánba a mozgalom megfékezésére. A sztrájkkal kapcsolatban teljes hírzárlatot rendeltek el, így annak lefolyását nehéz követni. A bányászok háborús pótlékot követeltek. A bánya katonai vezetője már a sztrájk elején hajlandónak mutatkozott 50 koronás beszerzési segélyt és 40 %-os bérpótlékot fizetni, amit azonban a sztrájkoló munkások visszautasítottak. Hiába vonultatták be a bányászok bizalmijait, hiába vontak össze katonai erőt, a salgótarjáni bányászok kitartottak. A bajbajutott családokat önsegélyezéssel támogatták. A gyurtyánosi telep 226 koronát, a gyurtyánosi akna 132 koronát, a zagyvái rakodó 145 koronát gyűjtött pl. napok alatt a bevonultak hozzátartozóinak segítségére. A szolidaritás szép példája volt a salgótarjáni vas- és fémmunkások gyűjtése, akik 1502 koronát gyűjtöttek össze a bányászok részére. Eddig mindig sikerült a tőkéseknek a vasmunkásokat és a bányászokat szembeállítani. A bányászok sztrájkja győzelemmel végződött. A munkások követeléseit a tőkések kénytelenek voltak elfogadni. Az eredmények között szerepelt a háborús pódék 50 %-ra történő emelése mégpedig úgy, hogy a pótlékot külön kimutatták. Minden munkás, aki október 10-ig munkába állt, maga, felesége és 14 éven aluli gyermekei részére 50-50 korona ruházati segélyt kapott. Felügyeletet gyakoroltak a munkások a társulati élelemtárakban, ahol a maguk köréből választott kiadók adták ki az élelmet. Rendszeres panasznapokon adhatták elő a későbbiekben panaszaikat. A sztrájkoló munkások még azt is elérték, hogy bevonult vezetőiket hazaengedték. Messerschmidt Jánost, mint bizalmit 1917-ben bevonultatták, 1918 márciusában azonban már újra a bányatelepen volt és a bányász szakszervezet salgótarjáni csoportjának a jegyzője. Az 1917. évi nagy salgótarjáni bányászsztrájk túlnőtt Salgótarjánon. Elsősorban ennek a hatására döntött a kormány úgy, hogy utat enged a bányászok követeléseinek és lehetővé teszi a bánya- és kohómunkások szervezkedését. A szervezet megalakulásakor a szociáldemokrata párt vezetői utaltak is arra, hogy a salgótarjáni szeptemberi sztrájknak köszönhetők az eredmények. „A szeptemberi salgótarjáni események mindenki előtt bebizonyították, hogy a szervezet hiánya katasztrófával fenyegeti az egész bányaipart." A salgótarjáni bányászok mozgalma tehát a Magyarország bányászai előtt nyitotta meg a legális szervezkedés lehetőségét. 1918. március 23-án a salgótarjáni piactéren történt meg, az ünnepélyes alakuló gyűlés. A Salgótarjáni Bányász Szövetség elnöke Gurszky István, alelnöke Drazsdik Miklós, Krisán János, pénztárosa Bene András, jegyzője Messerschmidt József, ellenőrei Gólián András és Gróf Albert, választmányának tagjai Barticska István, Szálai István, Nagy Lajos, Kamenyik Miklós, Tóth Kovács László, Andó József és Andó Albert András voltak.

121 1917 nyarán a salgótarjáni vas- és fémmunkások szervezetének erősítésére is történtek kísérletek. Priska Dezső és társainak azon kérelmét, hogy a Fő-utcában a Krammer-féle házban értekezletet tartsanak, a főszolgabíró ekkor még nem engedte meg, sőt a salgótarjáni fiókpénztár vezetőségét törvényellenes működés címén eljárás alá is vonta.