Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

nek, s utasították a tulajdonost annak zsindellyel, vagy cseréppel való befedésére, ellenkező esetben az épületet leromboltatják. 1876-ban fogadták el elvben a tűzrendőrség, illetőleg tűzoltóegylet alapítását. A tűzoltóegylet szabályrendeletének kidolgozására külön bizottságot alapítottak, melybe a Vasgyár, a Kőszénbánya Társulat, a vasút és a község küldött tagokat. A tűzoltóegylet megalakítása előtt, ha a községben tűz ütött ki, köteles volt minden lótulajdonos a „vízipuskába" és a vízhordó kocsiba azonnal befogni és felszólítás nélkül a tűzhöz vizet hordani. A gyalogmentőnek vedrekkel, létrákkal, hordókkal kellett a tűzveszély színhelyén megjelenni és az oltásban segíteni. Akik ezt elmulasztották, azokat 5 forint bírsággal is sújtották. A lelkesedést növelték azzal, hogy azok a fogattulajdonosok, akik először értek a tűzhöz, jutalompénzt (5-10 forint) kaptak. Évtizedeken keresztül emlékeztek meg a képviselő-testületi jegyzőkönyvek dicsérőleg és a jutalom összegének meghatározásával a tűzhöz legelőször megérkezett fogató sokról. A község tűzrendelete előírta azt is, hogy minden háztulajdonos köteles volt otthon vashorgot, létrát, hordóban vizet tartani, sőt még azt is előírták, hogy abba vasgálicot kell szórni, nehogy megbüdösödjön. A tűztől való félelmet és annak komoly veszélyét semmi sem igazolja jobban, mint az a rendelkezés, mely megszabta, hogy tűz esetén minden elöljáró köteles ott megjelenni és a lakosságot az oltásra serkenteni, az engedetleneket feljelenteni. 1881-ben szerezték be a községben az első hordozható kézifecskendőt. 1888-ban már jegyzőkönyvileg mondtak köszönetet a salgótarjáni önkéntes Tűzoltó Egyletnek, a Vasmű salgótarjáni gyári tűzoltótestületének, egy tarjáni tűzvész eloltásában való sikeres és bátor részvételükért. 1890. január 1-től két fizetéses, állandó jellegű tűzoltót fogadott fel a község és ezzel megvetette az alapját a hivatásos tűzoltókból álló testületnek. Ennek hatása nem maradt el, a XX. században a képviselőtestületi jegyzőkönyben már nem szerepelt központi kérdésként a tűzoltás.

76 Salgótarján ipari fejlődése szükségszerűen állandóan napirenden tartotta a község és a külvilág közötti kapcsolat javítását, a közlekedés fejlesztését. A legnagyobb jelentőségű lépés nyilvánvalóan a már említett vasútépítés volt. Az ipari üzemek azonban mindvégig szorgalmazták a közúti közlekedés javítását is. 1872-ben a Kőszénbánya Társaság pl. 6000 forintot ajánlott fel a Salgótarjánon átvezető megyei út zagyvapálfalvi állomásig történő építési költségeire. Az 1880-as években kiépítették a szécsény-pálfalvai, rapp-salgótarjáni utakat és ezzel megjavították Salgótarján és a környező községek közötti közlekedést. A századforduló időszakában épült ki a Salgótarján-Inászó-Homokterenyei vicinális út. A Salgótarjánban megnyíló piaci lehetőségek ösztönzőleg hatottak a környék közlekedésének fejlődésére is. A századforduló időszakának tervei között még a Szécsény-Salgótarján vasútvonal terve is szerepelt. Míg Salgótarján és környéke között az összeköttetés javult, a nagyközség belső közlekedése a legsúlyosabb gondokkal küzdött. A vasúti pálya kiépítése, a vasúti hidak aránytalanul kis száma, a meglévők célszerűtlen építése növelte az árvízveszélyt. A hetvenes években gyakoriak az árvízkárok. 1873-ban pl. iszonyú felhőszakadás volt Salgótarján-