Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

Az utcára nyíló telek utcafrontján ennek megfelelően látszólag elfogadható községkép alakult ki a Főutca két oldalán. Az idők folyamán azonban a szűk telkek tovább beépültek és sikátorszerű nyomortanyák alakultak itt ki. Egy 400 négyszögöles paraszti telken, az utcafronton elhelyezkedő két-három üzletház mellett 25-30 viskó, sufni, putii is épült az udvarban. Az esetek többségében az udvar középen egy sikátorszerű út húzódott. Az út nemcsak a közlekedés, hanem a szennyvízlevezetés céljait is szolgálta, összehasonlítva ezt az állapotot a telepek helyzetével, a telepek zsúfoltsága ideálisnak tűnt. A község legjobban beépített részei a Fő utca környéke, a Menház utca és a Pécskő utca területe volt. 1900-ban, a kiegyezés időszakában meglévő 172 ház helyett 1057-et írtak össze. Az első világháborúig már nem sok ház épült, mindössze 30. Nemcsak a népesség számának alakulásában, hanem a lakásépítkezésben is nyilvánvalóvá válik, hogy egy korszak a századfordulóval lezárult. A házak építőanyaga még a századfordulón is rendkívül nagy változatosságot mutat, az 1057 lakásból 429 már kőből, vagy téglából épült. Viszonylag sok a kőtégla alapra épített vályogház, 360 db, de nagyon sok még a vályog-sár ház, 190 db, és 78 a fából készített házak száma. Az épületeknek még csak egyharmaduk, 378 van cseréppel, vagy palával fedve, kétharmaduk deszkával és zsindellyel borított. A régi falu nyomai is éltek, őrizte a 18 szalmával fedett ház. Az első világháborúig elsősorban a fedőanyag területén jelentős a változás. Erőteljesen megnőtt, majdnem duplájára, a cseréppel fedett házak száma és már csak 5 házon volt szalmatető

74

. 1878-ban határozta el a község, hogy az újabb rendszerű, kerek béllel ellátott lámpákra cseréli ki a régieket. A lámpák száma azonban nagyon lassan növekedett. 1893-ban még csak 28 utcai lámpa égett, még a képviselőtestület szerint is legalább 22 új lámpát kellett volna felállítani. Nagy fordulatot jelentett a város világításának fejlődésében a villanyáram bevezetése. Az üzleti vállalkozás vezetője egyben a község bírája volt. A képviselő-testület 1896-ban már 120 db 16 gyertyafényű izzólámpát állíttatott fel a nagyközség belterületén, de szükségesnek tartották az állomáshoz vezető hosszú, közbiztonsági szempontból veszélyes út megvilágítását is. A századfordulón 160 db 16 gyertyafényű és 5 db 32 gyertyafényű villanyégőtest mellett a villanyvilágítás nem volt kielégítő, bár a megyében elsőnek vezették be Salgótarjánban. A század eleji helyi sajtóban állandó volt a panasz. Szóvá tették, hogy a lámpák inkább mécsesek, ugyanakkor a rossz világítás méregdrága. Sokszor félórákra kialudt a lámpa áramszünet miatt. Mindezen panaszok ellenére Salgótarján a közvilágítás területén első volt Nógrád megyében.

75 A világítás mellett a XIX. században központi problémaként kezelték a tűzoltás kérdését, A községet nem egyszer súlyosan pusztító tűzvészek emléke, a zsúfoltságból adódó, rendkívül nagy tűzveszély érthetővé teszi azokat az intézkedéseket, melyeket a községi képviselő-testület annak elhárítására foganatosított. Kezdeti időkben nem egy esetben jelölték meg azokat a házakat, amelyek szalmatetejét lebontásra ítélték. Például a községi harangozóház, Grossberger Márton istállója szalmatetejét találták 1874-ben tűzveszélyes-