Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

A nagybirtok és az ipar szorításában a paraszti gazdálkodás összeroppant. A századfordulón még mindig 94 önálló birtokost, 114 mezőgazdasági cselédet és 135 mezőgazdasági munkást tartottak nyilván és a mezőgazdaságból élt az eltartottakkal együtt 743 ember, kb. annyian, mint 50 évvel azelőtt. Tíz év múlva, a XX. század első évtizedének végén már mindössze 70 mezőgazdasági birtokos élt Salgótarjánban. A 70 birtokosból is hét száz holdon felüli nagybirtokos, három 10 és 100 hold közötti birtokos. Csak 24 a tíz hold alatti birtokosok száma, 6 pedig már kis földterületen gazdálkodó kertész volt. Kevesebb a mezőgazdaságban dolgozók száma is, mindössze 99 cseléd és 17 mezőgazdasági munkás. Ez utóbbiak számának csökkenése a nagybirtokok gépesítésével függött össze. 1910-ben már csak 481 lakost tartott el a salgótarjáni mezőgazdaság. Rövid tíz év alatt tehát 262-en hagyták el a földet.

52 Az első világháború idejére tehát a falu annak paraszti lakosságával együtt eltűnt, felszívódott. Ennek az átalakulásnak oka elsődlegesen az volt, hogy a paraszti beltelkeket a nagyközség iparos-kereskedő rétege vásárolta fel és azokon épült fel a város; a paraszti szántók és rétek jó részén pedig a bányák és ipartelepek létesültek. A paraszti gazdálkodás összeomlásában szerepet játszott az is, hogy a tőkeszegény gazdaságok nem voltak képesek alkalmazkodni az iparvidék új igényeihez. Intenzív gazdálkodásra, tömeges árutermelésre csak a nagybirtok tudott áttérni, még az a pár kis kertészet, mely létrejött, sem a salgótarjáni parasztok tulajdonában volt. A földjeiket, telkeiket eladó, vagy a tönkrement parasztokból került ki a község fuvarosainak zöme. Néhányan, a tehetősebbek, helyet kaptak a község növekvő közigazgatási apparátusában. A nagy többség azonban a kisiparban és a gyárakban helyezkedett el. SALGÓTARJÁN TÁRSADALMA A nagyipar civilizációt teremtő ereje alapvetően változtatta meg nemcsak a táj arculatát, hanem magát az ősi települést is. Az a gyors „amerikai ízű" ipari fejlődés, mely a szénbányászat kibontakozásával, az első vasmű telepítésével Salgótarjánban megindult, a legszembetűnőbb eredményeket a lakosság létszámának változásában okozta. A hivatalos statisztikák szerint 1850-ben még csak 808 lakosa volt a községnek, 1869-ben3 700,1880-ban 6316, 1890-ben 9478, 1900-ban 13 544. A XIX. században tehát tízévenként mintegy 3000 fővel nőtt a lakosság száma. A századfordulóra Salgótarján a megye legnépesebb településévé vált, messze maga mögött hagyta Losoncot és az akkori megyeszékhelyet, Balassagyarmatot. A lakosság statisztikákban kimutatott létszáma azonban nem azonos a ténylegesen megtelepült lakossággal. A község képviselőtestülete a múlt században minden esetben következetesen megjegyezte, hogy a lakosság kétharmad része időszaki jellegű, idegen munkás. Az az erő tehát, mely a városfejlesztés dinamizmusa biztosítása céljából szükséges, jóval kisebb volt, mint amelyre a népszámlálási adatokból következtetni lehet. Salgótarjánban 1880-ban a képviselőtestületi jegyzőkönyvek szerint nem lehetett több mint