Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

igásszekérrel jól felszerelt, gépesített gazdaságnak számított. A többi nagybirtokon egyáltalán nem volt lokomobil, cséplőszekrény, járgány, és vetőgép is csak LubyGéza uradalmában volt, egy darab. A Kőszénbánya és a Rimamurányi gazdaságában egyáltalán nem gazdálkodtak: a földek elsősorban a vállalat lóállományának az eltartására, valamint a faszükséglet biztosítására szolgáltak. A nagybirtok kihasználva Salgótarján ipari fejlődése következtében megnövekedett szükségleteket, a század végén a hús- és a tej te emelésre állt rá. A Szilárdy uradalom 83, a Luby uradalom 104 szarvasmarhát tartott. Jelentős volt a juhtenyésztés; Szilárdynak 999, Klein Jakabnak 600, Hoffmann Mórnak 250, Luby Gézának 240 juha volt 1896-ban. A régi uradalom nyomába lépő új kapitalista gazdaságokban cselédeket alkalmaztak. Szilárdynak 60, Luby Gézának 26, Hoffmann Mórnak 14, Klein Jakabnak 12 cselédje volt. A Kőszénbánya Rt. és a Rimamurányi Vasmű Rt. gazdasága alkalmi és állandó bérmunkásokat alkalmazott. A cselédsors a feudális múlt számos rossz emlékét őrizte meg. A ledolgozás mellett fennmaradt még a testi fenyítés alkalmazása is. Visszaemlékezések őrzik az öreg Szilárdy durvaságát, aki beteg cselédjét még a XX. században is korbáccsal hajtotta ki szántani. A cselédlakások elhanyagoltságán szinte semmit sem változtattak az egész korszakban.

51 Míg a nagybirtok, kihasználva a mezőgazdasági konjunktúrát, nagymértékben megerősödött a dualizmus időszakában, a paraszti gazdálkodás válságba került. Nagymértékben sújtotta a parasztságot a növekvő adóteher, melynek a rosszabb gazdasági években nehezen, vagy egyáltalán nem tudott eleget tenni. Ilyenkor Salgótarjánban is megjelentek az adószedők és a magas kincstár részére nyilvános árverésen adták el a paraszt utolsó ingóságait. A végrehajtások kíméletlenségét jól szemléltetik a hirdetményi tételek. Salgótarjánban pl. 1874-ben árverésre kerültek: „8 kaszni, 8 szuszék, 10 asztal, 5 derékalj, 8 hordó, 6 ló, 19 dunyha, 21 párna, 7 tükör, 11 szék", továbbá rézgyertyatartó, vasaló, mozsár, bunda, csizma, vászon, kép, sifonér, ruhaszövet stb. A paraszt feje alól tehát valósággal kihúzták a dunyhát, a párnát és mindennapi háztartási eszközeitől, ruházatától fosztották meg, hogy az állam követeléseit behajtsák. A paraszti gazdaságokra súlyos tehertételként nehezedett az uzsorakamattal dolgozó hitelélet és a közvetítő kereskedelem is. A század végén egyre gyakoribbá váltak a paraszti ingatlanok árverései. A salgótarjáni parasztcsaládok - a Ponyik, Godók, Herczegek birtokai cseréltek gazdát és tette rá a kezét azokra a bank, illetve a község vagyonosodó, konjunktúrát kihasználni tudó nagykereskedő rétege. A paraszti gazdálkodásnak további korlátot szabott az, hogy a nagyipari vállalatok a paraszti birtokokat sorra felvásárolták. A paraszti birtokok rovására tudtak csak terjeszkedni a zömmel kisparaszti birtokkal körülvett bányatelepek. A bánya központi, Forgách, Új akna telepe stb. paraszti birtokokon létesült. A paraszti réteken és szántókon építették a Hirsch és Frank gépgyárat, a MÁV telepet s részben az Öblösüveggyárat is. A parasztok az üzemeknek szívesebben adták el földjeiket, mert azok viszonylag magasabb árat fizettek érte.