Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

érzékeltetéséül, hogy milyen nagy vonzóerőt gyakorolt a községbe települt nagyipar a kisiparra, közöljük néhány fontosabb kisipari ágazatban a dolgozók létszámának alakulását. 1889 1900 1910 Cipészek, csizmadiák 32 154 133 Szabók 17 94 96 Hentesek és mészárosok 6 52 41 Asztalosok 5 25 31 Kőművesek 2 16 14 Ácsok 4 6 7 Kovácsok 5 13 13 Lakatosok 5 10 17 A cipészek száma a század végére, tíz év alatt 122-vel, a szabóké 77-tel, a henteseké 46-tal nőtt. Nagy volt az emelkedés a ruházati és élelmezési iparban, kisebb az egyéb iparágakban. A XX. században a növekedés megállt, sőt egyes iparágakban visszafejlődés jelentkezett. A ruházati iparban 1900-ban még 348-an dolgoztak, 1910-ben már 338-an, az élelmezési iparban ugyanezekben az időpontokban 117-en, illetve 97-en, vagyis 20-szal kevesebben. A XX. században azonban a község lakosságának száma is megállapodott. A község iparosai, kisipari üzemei a község belterületén helyezkedtek el, hozzájárulva településeikkel a község városias képe kialakításához, de ugyanakkor annak túlzsúfoltsága növeléséhez.

47 A kapitalista viszonyok kibontakozásával, az ipar nagyarányú fellendülésével szinte párhuzamosan, ugrásszerűen nőtt a kiskereskedők száma. A liberalizmus e korszakában a kereskedelem minden ellenőrzés, felügyelet nélkül, szinte „szabadon tenyészett". Az új ipari központot a korlátlan lehetőségek hazájának, „hazánk kis Californiájának" tekintették. A kezdetben a komoly tőkével nem rendelkező kereskedők uzsorával igyekeztek hasznukat a maximálisra fokozni. A harácsolás szelleme olyannyira úrrá lett, hogy még a megyebizottság is felfigyelt azokra az áldatlan állapotokra, melyek Salgótarjánban kialakultak. A közgyűlésen tették szóvá, hogy a gyárak, üzemek, bányák munkásaira éhes piócákként tapadnak az uzsorások. A mezőgazdasági, ipari árspekulációk, a jogtalan haszonra törekvés, a gátlás nélküli csalás révén a munkások nehezen megszerzett fillérei valóban a kereskedők zsebeibe vándoroltak. Megtorlás csak ritkán történt. Az első időkben engedély nélküli zugkereskedők és iparosok árasztották el áruikkal a piacokat. A községi képviselő-testület már 1874-ben foglalkozott ennek megszüntetésével. Előírta pl., hogy az állatokat az újonnan építtetett vágóhídon kell levágatni, megszabta a vágási díjakat, szarvasmarha után pl. 10 krajcárt, borjú után 6 krajcárt, juh után 3 krajcárt fizettetett. Ugyanez az intézkedés azonban még megerősítette azt a szokást, hogy a sertéseket, amennyiben azok vérét felfogják, a házak udvarán is lehet vágni. Két évvel később az engedéllyel bíró kereskedők nyomására már határozottabb intézkedéseket tett a képviselő-testület, amikor büntetést helyezett kilátásba az engedély nélküli hús-