Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

Frank Budapest-Salgótarjáni Vasöntöde nevet vette fel. A gyár a századforduló előtt tért rá a vasalkatrészek és mindenfajta szabványos csavar gyártására. A századforduló után a tűzhely lett a gyár fő terméke. Területileg a falutól délre a Zagyvapálfalvára vezető országút mentén települt. Az üvegipar Nógrád megyében régi hagyományokra tekintett vissza. Az üveggyárak a XIX. században a megye északi részén települtek. 1893-ban alapította 400 ezer forint tőkebefektetéssel az Egy isült Magyarhoni Üveggy

ár Rt. salgótarjáni Üveggyárát. A sa

lgótarjáni palackgyár a századfordulón nemcsak a megye, hanem az ország egyik legjobban felszerelt és gépesített üveggyára volt. A gyár 270 munkása 12 millió db öblösüveget készített évente. A XIX. század termelékenységére azonban jellemző, hogy az akkor nagyon modernnek számító üzemben egy műszak alatt egy munkahelyen két üvegfúvó csak 300-400 egyliteres üveget tudott gyártani. 1907-ben Salgótarjáni Palackgyár Rt. néven alakult újjá a gyár, melynek részvényeit 1908-ban a cseh Mühling Unió Rt. vásárolta meg és e részvénytársaság irányította a termelést. A gyárat helyileg a Szilárdy birtokon a Vasöntöde és a falu közötti területen telepítették.

46 A nagyipari üzemi termeléssel párhuzamosan nyomon, követhető a szolgáltató iparágak • fejlődése is. 1850-ben még csak 5 kézműves élt Salgótarjánban, 1910-ben 411 vállalatot tartottak nyilván, melyből 228 segéd nélküli, 70 egy segéddel, 36 két segéddel dolgozó kisiparos, 51 három-öt munkással dolgozó törpeüzem. Mindössze 18 olyan vállalkozás van, ahol a munkások száma 5-10 között mozgott. A nagyüzemek megtelepedését a gyáripari termelés kibontakozását nem követte nyomon Salgótarjánban a kis- és középüzemek hálózatának kialakulása. 1910-ben mindössze két, 11-20 munkást foglalkoztató üzemet tartottak nyilván. Jelentősen fejlődött a dualizmus időszakában a kisipar, a kisiparon belül is elsősorban a szolgáltató iparágak. Annak ellenére, hogy az 1873 utáni években a gazdasági válság, iparpangás nem hatott jótékonyan a fejlődésre, a nyolcvanas évek végén már 131 kézműves élt a községben. Az első iparoscsaládok között a Kovács, Simon, Korsós, Szálai, Huszár, Riegler, Bencsik, Szloboda, Vilcsek, Vitális, Ádám, Kosztelnik, Schwartz, Wavrovics, Fiklóczi, Pekelniczky, Jancsik, Holub, Benkő, Zsufa, Horváth, Kurcsinka, Pusztai, Hricsovszky nevűek találhatók. Közülük csak néhányan telepedtek meg véglegesen Salgótarjánban. Az 1889-es összeírásban szereplő 131 iparos a következőképpen oszlott meg: volt köztük 18 csizmadia, 14-14 férfiszabó, cipész, 6-6 mészáros és hentes, 5-5 asztalos, lakatos, kovács, 4-4 órás, ács, 3-3 női szabó, arany- ezüstműves, bádogos, borbély, nyerges, és szíjgyártó, 2-2 kalapos, bognár, cserép- és palafedő, köteles, könyvkötő, kelmefestő, szobafestő és kőműves, l-l szűcs, cukrász, szódavízgyáros, rostás és szitás, kádár, kályhás, üveges, kéményseprő, nyomdász, kútcsináló, szappanos és gyertyamártó, építőmester, kőfaragó. A választék gazdagsága már az intenzívebb gazdasági életre utal. A század végén tovább gyorsult a község iparosodása, ami természetes következménye volt a letelepült népesség növekedésének. A tetőpontot a századfordulón érte el. Annak