Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

A község fejlődésében, különösen városias jellegének erősítésében a bányáknál nagyobb szerepet játszott a Salgótarjáni Vasfinomító K.A A gazdasági válság időszakát nehezen vészelte át a fiatal gyár, 1881 után indult gyorsabb fejlődésnek. Ekkor kényszerítették ki a Wiener Bankverein részvényesei a Rimamurányi Vasművel a fúziót és hozták létre a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt-t. Az új vezetőségben a gömöri vasgyárosok már nem kaptak vezető szerepet. A részvénytársaság vezér- és műszaki igazgatósága központjául Salgótarjánt jelölték ki és innen irányították a gömöri, borsodi üzemeket is. 1885-ben jelentős kísérletekbe kezdtek. A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. vezetősége megvásárolta a Thomas és Martin eljárással készült folytacél eljárás szabadalmát. A Thomas-eljárast Salgótarjánban, a Martin-eljárást Ózdon próbálták ki. Az új módszerek bevezetése, a meleghengermű további korszerűsítését tette szükségessé, amivel 1889 tavaszára készültek el. Ezután az acélgyártás kezdetét jelentő kavaróművek fokozatosan megszűntek. A Rimamurányi vezetőség által kísérletképpen bevezetett két eljárás közül a Martin-eljárás bizonyult jobbnak és ennek következtében az acélgyártást fokozatosan Ózdra telepítették. Salgótarjánban az acélgyártás a századforduló után meg is szűnt. A századforduló után a mezőgazdasági eszközök és a drótgyártás vált az üzem fő profiljává .Egyre jelentősebbé vált ezzel párhuzamosan a vasöntés, és 1907-ben a gyáron belül önálló vasöntöde is létesült. Az első világháború előtt újabb modernizálást hajtottak végre, a gyár átépítése 1913-ra fejeződött be. Az átépítés során az erőgépek gőzüzemét a villamos üzem váltotta fel. A Salgótarjáni Vasfinomító 1871-ben még csak 250 alkalmazottal dolgozott, 1913-ra az alkalmazottak létszáma már elérte a 2100 főt. A gyár szénszükségletét saját bányájából biztosította. 1891-ben mintegy 293 198 q árut termelt, 1914-re termelését megduplázta.

45 A kiegyezés utáni bankalapítási láz időszakában, 1869-ben 60 ezer forint alaptőkével alakult meg a Salgótarjáni Takarékpénztár, hogy - mint az alapszabályokból kitűnik „a nép által megtakarított vagyon elhelyezésére, kamatolására és szaporítására alkalmat nyújtson". A bank és hitelélet fejlődésével a Takarékpénztár forgalma jelentősen nőtt. 1896-ban pl. már 216 345 forint tőkével rendelkezett. A vezetés, a tőke feletti rendelkezés a község nagypolgársága kezében volt. 1908-ban került sor 200 000 korona alaptőkével a Salgótarjáni Népbank alapítására. Az első nagyarányú iparosítás a kiegyezés időszakában történt, a nagyüzemi szénbányászat és az acélgyártás megindulásával. Az iparosodás másik jelentős időszaka az 1890-es évekre esett, amikor a két alapvető ipar mellett kibontakozott a gépgyártás és az üvegipar. Az újabb ipartelepítést annak köszönhette a község, hogy kialakult az a technikai bázis, közlekedési központ a XIX. század végére, mely vonzotta az új iparágakat. 1893-ban Kessler, Bőhm és Bauer kereskedők és zálogháztulajdonosok megalapították a megye egyetlen gépgyárát. A gyár kezdetben a fővárosi csatornázási művek részére készített vízvezetéki és csatornázási csöveket továbbá a MÁV számára féktuskókat. 1896ban már 6 tisztviselőt és 243 munkást foglalkoztatott és 40 000 forint értékű árut termelt. 1898-ban a Hirsch és Frank Közkereseti Társaság tulajdonába ment át és a Hirsch és