Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)

Nógrád megye az 1929—1933-as gazdasági világválság és a második világháború előkészítésének időszakában (1929—1938)

ben, amelynek főleg az elégtelen fehérliszt ellátás nyújt tápot". A jelentés arról is beszámol, hogy a munkások sokallják a 3 pengő térítési általányt a villanyvilágításért, hiszen villany fogyasztásuk a téli hónapokban sem éri el a 2,50 pengőt.

20 A munkások helyzetét jól ismerte a bányászszakszervezet is. A nagybátonyi helyi csoport például több beadványban fordult segítségért központjához. 1931. augusztus 19-én Bertrandt Antal, a bányászszakszervezet titkára drámai hangú feljegyzésben tárta fel a nógrádi bányászok munka- és életkörülményeit, a szénmedencében uralkodó súlyos és elszomorító állapotokat: ,,A nyomor a bányaiparban óráról-órára fokozódik. Nincs olyan nap, hogy ne jönne levél, melyben az elkeseredés mély hangja ne szólalna meg. Anyák írnak az elkeseredés hangján, kérnek segítséget, hogy gyermeikkel ne pusztuljanak éhen . .. nem törődik a bányászokkal senki, ha mindjárt éhen pusztulnak is. A bányabáróknak egy a fő, hogy a profitot megtartsák és ugyanúgy nem várhatunk a mai kormányzati rendszertől semmit. Ezért elhatározta a bányamunkásság összessége — írta Bertrandt —, hogy országos bérkéréssel fordulnak illetékes helyre... ha ezen bérkérvény ismét elutasító lenne, vagyis a bányamunkásság helyzetén nem segítene... ha kell, országos munkaszünettel fogunk válaszolni."

1

'

1 Salgótarján városában is súlyosak voltak a gondok. Dr. Förster Kálmán salgótarjáni polgármester 1931. június 17-én kelt levelében kéri a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. igazgatóságát, hogy intézkedjék a munkanélküliség csökkentése érdekében. Javasolja, hogy elbocsátások esetén a vidékről bejáró dolgozókat küldjék el elsősorban. Azt az elvet kell érvényesíteni — írja —, hogy ,,addig amíg az illető helyiség minden munkát kereső polgára elhelyezkedést nem nyert, idegen helyiségbeli munkát kereső nem kaphat munkát. Ezért mély tisztelettel kérem, méltóztassék a vidéki munkások szanálásával alkalmazni a város dolgozni akaró munkástömegét."

22 A salgótarjáni szénmedence munkásainak keresete a sok kérvény, az ígérgetések, a szakszervezet fellépése ellenére sem javult meg. Ezért helyzetük valamelyest enyhítése érdekében 1931 novemberében 10%-os bérköveteléssel fordultak az igazgatósághoz. Mivel az igazgatóság nem nyilatkozott, a bányamedence munkásai ismét a sztrájk gondolatával foglalkoztak. A Magyar Királyi Államrendőrség budapesti kerületi főkapitánysága a belügyminiszterhez írt 1931. november 4-i jelentésében úgy tájékoztatta a felettes hatóságot, hogy a sztrájk még csak „az előkészületek stádiumában van". A jelentésből azt is megtudhatjuk, hogy a szervezkedés kibontakozását elősegítette a pécsi bányászok sztrájkja.

23 A kerületi főkapitányság november 9-i jelentése pedig már arról számol be, hogy a bányaigazgatóság november 5-én választ adott a benyújtott kérelmekre. Közölte a munkások képviselőivel, hogy a munkabéreket 10%-kal felemelni nem tudja. Kilátásba helyezte azonban, hogy novemberi keresetük 25%-át segélyként megkapják.

24 A bányaigazgatóság ígéretei persze még akkor sem lettek volna elégségesek, ha maradéktalanul betartotta volna azokat. A bányamunkásság kilá-