Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)

Az ellenforradalom hatalomra jutása, az ellenforradalmi rendszer megszilárdulása (1919—1929)

zattal, hanem a sztrájk okául a csillebüntetéspénzek magasságát és a betegsegély-pénzek alacsony voltát, továbbá két bányamunkás elbocsátást jelölvén meg. Valószínű azonban, hogy ez a baglyasaljai sztrájk kommunista eredetű [?] és a felhozott indokok csak az eredeti cél leplezésére irányultak/'

228 A jobboldali szociáldemokraták féltékenyen nézték a kommunisták előretörését a salgótarjáni iparmedencében. S a kongresszus előkészítésének időszakában mindent elkövettek, hogy biztosítsák maguknak a vezetést a szakszervezetekben. Kiadványokat és röplapokat adtak ki, s denunciáló cikket közöltek a Népszavában. Peyerék segítségére sietett a bányaigazgatóság is. Az üzemvezetőség a salgótarjáni körzetből két embert hosszabb időre szabadságolt, hogy Peyer érdekében agitáljanak: a salgótarjáni Forgács-telepről Princz Ferencet, a nagybátonyi üzemtől pedig Orosz Mártont. De a kommunistáik sem tétlenkedtek, bejárták az ország bányakerületeit és leleplezték Peyerék manővereit. 1929. október 31-én Budapestről Baglyasaljára érkezett Eppich Albert és Kérdi István, hogy átadják a kongresszussal kapcsolatos utasításokat, melyek konkrétan a helyi feladatokhoz kapcsolódtak. (Az utasítások a sztrájk megszervezésének részletkérdéseit tartalmazták. — M. P.) Az illegális kommunisták és ifjúmunkások az utasításnak megfelelően munkához láttak, s leleményesen felhasználva a november elsejét, mindenszentek napját, tüntető jellegű felvonulást szerveztek. Elsején a „körmenet" nem a szokásos helyről indult, hanem a baglyasalji Sára-lejtősakna bejáratától, ahol 1926-ban hét bányászt halálos baleset ért. Már az indulás előtt nagyszámú tömeg tolongott a bánya bejárata előtt, hogy tanújelét adja a munkásszolidaritásnak és kifejezésre juttassa a munkásosztály akaratának egységét. Egy bányászasszony, Szabó Ferencné kötényében piros szegfűt vitt a felvonuláson. A szegfűket aztán szétosztották. Amikor a menet elindult, a baglyasaljai őrs valamennyi csendőre ott ólálkodott a felvonulók körül. A csendes tüntetés résztvevői között levő kommunisták és KIMSZ-esek, baloldali szociáldemokraták és szimpatizánsok menet közben megszervezték a csoportvezetők értesítését: e szerint másodikán le kellett állítani a salgótarjáni szénmedence valamennyi bányájában a munkát. A felvonulók a temetőbe érve piros szalagokkal díszített koszorúkat helyeztek el a hét bányász sírjára, és a sírhantokra piros szegfűk százait szórták. A csendőrség éjnek idején levágatta a piros szalagokat. Másnap, november 2-án, a kora reggeli órákban először a baglyasaljai bányászok léptek sztrájkba. Néhány órán belül azonban az egész nógrádi szénmedencében leállt a munka, huszonhárom bányában ismét ötezer ember sztrájkolt. A feladat sikeres végrehajtása után egy levéllel azonnal Budapestre küldték Petesházi Józsefet a szakszervezet vezetőségéhez. A nógrádi bányászok általános sztrájkról írtak és követelték a sztrájkmozgalom kiterjesztését az ország valamennyi bányamedencéjére. A bányászkongresszust 1929. november 1-én és 2-án tartották meg. Peyer előadói beszédében azt hangoztatta, hogy elegük van ,,a véres szájú kommunistákból, az Eppich és Pothornik-féle társaságból... Ezeknek nincs itt he-