Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)

Az ellenforradalom hatalomra jutása, az ellenforradalmi rendszer megszilárdulása (1919—1929)

akadályozta munkájukban. A Bányamunkás Szövetség III. országos közgyűlésén maga Peyer Károly panaszolta el, hogy „Salgótarjánban hónapokig nem lehetett lapot kézbesíteni, a főszolgabíró megtiltotta, hiába volt minden közbenjárás, a rendőrség elkobozta a lapokat".

194 A Magyarországi Bánya- és Kohómunkások Országos Szövetségének 1921., 1922. és 1923. első félévi munkájáról szóló jelentésében is azt olvashatjuk, hogy „újból megindult a hajsza a szakszervezetek ellen. Különösen harcot kell folytatni a salgótarjáni kerületben a helyi csoportok megalakulása tárgyában és a közigazgatási hatóság csak a munkások erélyes állásfoglalása után volt kénytelen a gyűléseket engedélyezni. A helyi csoportok megalakulását azonban Nógrád v. m. alispánja eddig még a szolgabírói gyakorlatban is ismeretlen indokolással tiltotta be."

195 A bányászszakszervezeti csoportok szervezeti erejének bemutatására nincsenek dokumentumok. Erre csupán a Bányamunkás Szövetség által kifizetett segélyek összegéből lehet következteni. A tagdíjjárulékból visszamaradó és segélyezésre kiosztható összegek 1920-ban a legmagasabbak a baglyasaljai és salgótarjáni csoportnál. Nagybátonyban — feltehetően az ott kirobbant sztrájk miatt — 1922-ben érte el a kifizetett segélyek összege a csúcspontot. Mátranovákon viszont 1921-ben fizették ki a legtöbb segélyt 1919 és 1922 között.

196 Az iparmedence bányáinak többségében, továbbá a salgótarjáni acélgyárban lezajló 1922. évi sztrájkok miatt a hatóságok szigorú vizsgálat alá vették a munkásegyesületek működését. A belügyminiszter 1620/1922. sz. rendelete intézkedett a „Munkásegyesületek helyi csoportja megalakulásának tudomásul vétele körüli visszásságok" tárgyban. A rendelet a munkásegyesületek tagjai megbízhatóságának vizsgálatát a törvényhatóság első tisztviselőjének feladatává tette.

197 Áz 1920—1922-es sztrájkok előkészítése és lefolyása alapján megállapítható, hogy a bányászszakszervezet helyi csoportjaiban, elsősorban Baglyasalján és Salgótarjánban 1922-re erősödött a kommunista befolyás. Csóka Vendel nem titkolt felháborodással jelenti ki a szakszervezet vezetőségi ülésén, hogy „legutóbbi salgótarjáni tartózkodása alkalmával azt tapasztalta, hogy egyes szövetségi tagok a vezetőség határozatának [!] nem tesznek eleget, sőt a szövetségi alapszabálytól eltérő működést fejtenek ki."

198 Ezek után nem csoda, ha a baglyasaljai bányánál működő szakszervezeti csoport legális működéséhez az alispán az alábbi indoklással nem járult hozzá: „a helyi csoportok vezetőségében két olyan egyén [Pothornik József, Eppich Ede — M. P.] foglalja el az egyesület két legfontosabb tisztségét, akik a közelmúltban a béke megbontásában exponálták magukat. A föltevés az, hogy vezető állásukat az állam és társadalom ellenes propagandával fogják a könynyen tévútra vezethető munkások között felhasználni, miért is a helyi csoportnak megalakulására vonatkozó bejelentést, illetve annak tudomásul vételét és ehhez képest működésének engedélyezését már a fennálló kormányrendeleteknek szemelőtt tartása mellett is meg kell tagadni."

199 Az újjáalakult szakszervezeti csoportokban a bal- és a jobboldal között csakhamar kiéleződtek az ellentétek. A KMP tagjai és a Tanácsköztársaság hí-