Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)
Az ellenforradalom hatalomra jutása, az ellenforradalmi rendszer megszilárdulása (1919—1929)
nye az ócskavas beszerzésére és elosztására vonatkozóan, kifejezte és egyben biztosította a Rima vezető helyét ebben az iparágban. A Rima és a WM megállapodását követően a kisebb gyárak kénytelenek voltak tudomásul venni, elfogadni a kartell egyeduralmát. 1928 júniusában a Rima a Fuchs és Schlichter céget a horganyzott lemezek, melegen és hidegen hengerelt abroncsvasak, vashuzalok és sodronyszegek forgalombahozatalának beszüntetésére ösztönözte. 109 A horganyzott lemezgyártás beszüntetéséért a kartell évi 100 000 pengő kártérítést fizetett. Hasonló megállapodás született a Standler Mihály-féle céggel a sodronyszeg és bútorrugó gyártás beszüntetésére évi 30 000 pengős kártérítés mellett, majd hasonló feltételek mellett a Deichsel A. Magyar acéldrót-, drótkötél és drótárugyárral vashuzal, tüskésdrót, sodronyszeg és bútorrugó termelésének korlátozására. A Feltén Guilleaume, valamint a Mannesmann—Coburg Berg- und Hüttenwerke A. G. bécsi vállalattal pedig megegyeztek abban, hogy azok évi 75 000 pengő, illetve 75 000 korona térítés fejében lemondanak vashuzal és drótszeg Magyarországra való szállításáról. 110 A kartell nevében a Rima 1929-ben területvédelmi megállapodást kötött a német Drahtverband G. m. B. H., Düsseldorf céggel is, ugyancsak a dróthuzalra és a drótszögekre vonatkozóan. 111 E megállapodások alapjában a 20-as évek végén keletkeztek és érvényük — bizonyos módosulásoktól eltekintve — a világháború végéig fennmaradt. Az 1931-es magyarországi kartell-törvény hatására a szerződések formális felújítása megszűnt, de a Rima és a WM mindvégig ragaszkodott az eredeti kvóta betartásához. 112 Az esetleges túllépéseket számontartották, ha kiegyenlítését — különösen a háborús kötött gazdálkodás viszonyai között — nem is követelték meg. Az 1920-as évek közepétől a termelés jelentős növekedése, a kartellek által diktált árak hatalmas nyereséghez juttatták a vállalatot. így az 1928/29-es üzletév már több mint 3,5 millió pengő tiszta jövedelemmel zárult. A termelés növekedésével együtt a munkáslétszám is emelkedett. Salgótarjánban a válság előtt a legmagasabb évi átlagos munkáslétszám túlhaladta a kétezret — 2045 fő volt a foglalkoztatottak száma 1 ' 15 —, tehát majdnem pontosan azonos az első világháború előttivel. Az Osztrák—Magyar Monarchia felbomlása után a Salgótarjáni Palackgyár anyavállalata, az aussigi Union Glashütten A. G. (a Mühlig-cég) Csehszlovákiához került. Az új állam- és vámhatárok lényeges változásokat idéztek elő az üveggyártás és üvegértékesítés korábban kialakult szerkezetében. Az aussigi Mühlig-cég a salgótarjáni palackgyár jövőjét illetően tartózkodó álláspontra helyezkedett. A termelés csökkentett kapacitással folyt, új beruházásokra nem került sor. Az aussigi anyavállalat vezetői a részvényállomány értékesítése végett 1921-ben végül is a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. vezérigazgatójával kezdtek tárgyalásokat. Chorin Ferenc, a Kőszénbánya Rt. vezérigazgatója, a palackgyárat először több budapesti sörgyárral együttesen, teljes egészében meg akarta vásárolni, de a hosszúra nyúlt megbeszélések végül is csak részleges eredményt hoztak: 1922. március 23-án a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. a gyár részvényeinek egyharmad részét tudta megszerezni. Ezt követően a
