Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)

Az ellenállási mozgalom kibontakozása és a megye felszabadítása

magával, akik megtagadták a harcot és teljes fegyverzettel a karancslejtősi bányászokhoz csatlakoztak. így terebélyesedett a partizánok tábora. E partizáncsoport vezetői Kőzik Ferenc, Kőzik Rajmund és Machinyák János voltak. Ismert volt előttük, hogy harcászati szempontból nem volt a legszerencsésebb a bányába vonulni. Mégis amellett döntöttek, mert úgy vélték, hogy az adott körülmények között a számunkra legismertebb „terepen" sikeresebben készülhetnek fel a fegyveres harcra a német megszállók ellen. A németek és a magyar csendőrök 1944. november 27-én Szepesi bányamester árulása következtében megtudták, hogy a bányászok a föld alatt vannak. Kiss Jenő csendőr főtörzsőrmester — a baglyasaljai csendőrőrs parancsnoka — többedmagával a helyszínre ment és felszólította a csoportot a bánya elhagyására. Mivel ez nem járt eredménnyel, a főtörzsőrmester a salgótarjáni csendőr zászlóalj parancsnokának — Kiss Gyula csendőrszázadosnak — tett jelentést. Időközben Gruber Artúr nyilasvezető is tudomást szerzett a történtekről és azonnal tájékoztatta a Salgótarjánban állomásozó SS parancsnokot és a Gestapót. A helyszíre több csendőr és SS katona szállt ki Gruber Artúr és egy SS tiszt vezetésével.

57 Mindent elkövettek, hogy felszínre hozzák a bányászokat. A csoport tagjai azonban többszöri felszólítás, fenyegetés és ígérgetés után sem voltak hajlandók elhagyni a bányát. Erre a csendőrök könnygázgránátokat dobtak be a bányába és kikapcsolták a szellőző berendezéseket. Később a németek és a csendőrök könnyfakasztógázt eresztettek be a bányába és bekapcsolták a ventillátort, amely az emberekre fújta az erősen fojtó, csípős gázt.

58 Ilyen körülmények között november 27-én 270-en és november 28-án 33-an úgy döntöttek, hogy elhagyják a bányát.

50 A második csoport felszínre érkezésekor már csak hatan maradtak lent. A legtapasztaltabbak Kőzik Ferenc vezetésével — Monostori (Machinyák) János, Szőllősi Imre, Somoskői János, Laczkó Zoltán és Tarnócz Gáspár — folytatták a harcot. Ök úgy döntöttek, hogy a végsőkig kitartanak a bányában, nem lesznek a fasiszták áldozatai. Mikor a második csoport a felszínre érkezett, a németek és a csendőrök azonnal kínvallatásba kezdtek. Minden körülmények között meg akarták tudni, hogy kik maradtak még a föld alatt, milyen fegyverzettel rendelkeznek. A vallatás során a fasiszták Laczkó Mátyás és Páles Jenő etesi lakosokat, valamint egy katonaszökevényt a helyszínen agyonlőttek. A bányában maradt partizánokat nem árulta el senki. A németek és a csendőrök a bányát elhagyó csoport valamennyi tagját a salgótarjáni nagylaktanyába kísérték. Majd többnapos kegyetlen kínzás után 1944. december 6-án a kaszárnya udvarán agyonlőtték Machinyák Józsefet, Tóth Miklóst, Lukács Sándort és egy ismeretlen román származású katonaszökevényt.

60 A kivégzés előtt Machinyák József, amikor a szemét be akarták kötni, ellenszegült és a sortűz előtt azt kiáltotta: „Éljen a szabad és független demokratikus Magyarország! Éljen a Magyar Kommunista Párt!"