Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)

A második világháború évei (1939—1944)

gótarjáni járás falvaiból a mezőgazdasági munkások a téli hónapokban ugyanis az ipari üzemekben és a bányákban helyezkedtek el meglehetősen alacsony bérért.

09 A cselédek és a többi mezőgazdasági munkás alacsony bére és egyéb ellátottsága különösen akkor vált szembetűnővé, amikor kiderült, hogy Csehszlovákiában a falusi proletárok azelőtt másként éltek. Az egyik szociáldemokrata képviselő országgyűlési felszólalásában erről a következőket mondotta: „összeszorult a szívem, amikor láttam ezt az óriási különbséget, amely a felvidéki gazdasági munkásság, mezőgazdasági cselédek sorsa, helyzete és az itteni mezőgazdasági munkásság helyzete között van... nekik ott a Felvidéken megvan az állami munkanélküli segélyük. Megvan a mezőgazdasági munkásság betegsegélyezési biztosítása maga és családtagjai részére... megvan a rokkantsági biztosítása, megvan az aggkori biztosítása, megvan az anyák szülési segélye... megvan a lányok részére a kiházasítási segély... megvan a törvényben biztosított kilenc órai munkaidő... törvényben biztosított kétórai ebédideje van az uradalmi cselédnek."

70 A konvenciós mezőgazdasági cselédek átlagbére a második világháború idején az alábbi módon alakult Nógrádban:

71 Év Vegyes gabona q Föld öl Tej liter Tűzifa űrm. Készpénz P 1939 16,0 1400 1 6 20—60 1940 16,5 1600 1 6 40—80 1941 17,0 1600 1 6 60—100 1942 17,5 1700 1 6 60—120 1943 18,0 1700 1 6 80—120 1944 18,0 1700 1 G 100—140 A konvenciós cselédek a pénzbeni és természetbeni juttatáson kívül kaptak lakást és tarthattak egy anyakocát, valamint két hízót. A fentiekből tehát az tűnik ki, hogy a mezőgazdasági cselédek bére is emelkedett a háború alatt. Mégpedig különösen a pénzbeli juttatás mennyisége. A háború első éveiben a munkabérek növekedésével egyidejűleg a cselédség életszínvonala is emelkedett. De később — a fokozódó infláció következtében, amihez még az egyre növekvő adókivetés és az ipari termékek jegy rendszerének bevezetése is járult — az életszínvonaluk újra süllyedt, és lényegében a háború előtti állapotokhoz képest is romlott. A napszámbérböl élő mezőgazdasági munkások keresete az 1939-es esztendőben még ugyanolyan alacsony volt, mint az előző évtizedben. Csupán a létminimumot biztosította, mivel a napszámosok általában csak alkalomszerűen, rövid időre kaptak munkát. Megélni tehát — úgy-ahogy — csak akkor tudtak, ha nyáron aratást is vállalhattak. Akik valamilyen oknál fogva kiestek az aratási munkából, azoknak a családja a szó szoros értelmében kenyér nélkül ma-