Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)

A második világháború évei (1939—1944)

felismeréséhez vezetett, csak részleges intézkedéseket eredményezett, de az átfogó, központilag irányított szervezet még nem alakult ki. Elkéstünk és most a második hibába esünk, kapkodunk, mindenki hivatottságot érez magában a rendkívüli fontos probléma megoldására és külsőségekben egyedül a szabadidő-mozgalom mutatványos, erőltetett utánzásaiban látja a kérdést megoldani, belső szociális tartalom nélkül. Márpedig a munkásság megélhetését megkönynyítő szociális, céltudatos nevelési munkája az amire tömegeinek szüksége van, hogy az elkövetkezendő súlyos idő újabb őszi-rózsája ellen biztosítva legyünk."

52 Schmidt látta, hogy a dolgozók ellenállása nem megszűnőben, hanem terjedőben van, s attól tartott, hogy a háború nehéz éveiben majd nem engedelmeskednek, hanem ellenszegülnek „kenyéradó gazdáiknak". Aggodalma — — amelyet egyébként mások is osztottak vele a megye urai közül — teljesen jogosnak bizonyult. A megoldást azonban — ő és a magyar uralkodó osztályok többi képviselője — főként a kemény kéz politikájában látta. A behívások állandósultak. Az ellátás javítása helyett a hatóságok a népgázálarc megvételére és az óvóhelyek létesítésére hívták fel a lakosság figyelmét.

53 A bányák és az ipari üzemek részére most az állam szabta meg a feladatokat. A minisztériumok, a megyei és járási szervek határozott intézkedéseket foganatosítottak, hogy a hadiipar részére a munkaerőt minden körülmények között biztosítsák.

54 A megye főispánja, Baross József utasítására 1939. december l-ig össze kellett írni a lovakat, gépkocsikat, kerékpárokat és más járműveket. Mindezt és a hasonló intézkedéseket azzal magyarázták, hogy a magyar határ közelében dúló német—lengyel háború, illetve az angol—francia beavatkozás megzavarta az egész világ rendjét, ezért más országokhoz hasonlóan Magyarországnak is résen kell lennie. Arról azonban egyelőre hallgattak, hogy miért és ki ellen kell készülni. Á háború gyorsan éreztette hatását a közellátásban is. Az üzletekből egyre több cikk hiányzott- A cukor az elsők között tünt el. De hamarosan követte azt a szappan, zsír, szalonna és bőráru is. A felvásárlás mind nagyobb méreteket öltött. Az áruhiány — a hivatalos indoklás szerint — csupán a „rémhírek" gyors terjedése miatt következett be. A haladó gondolkodású emberek az agitáció minden rendelkezésükre álló eszközével magyarázták az igazságot és leleplezték a háborús készülődést. Egyik hatásos eszközük a humor volt. A Munka című lap — az országos sajtóorgánumokhoz hasonlóan — ezért arról is cikkezett, hogy fel kell lépni a humor mögé bújtatott bomlasztás ellen, mely rendkívül veszedelmes méreteket öltött. AZ 1940-ES BÁNYÁSZSZTRÁJK Nógrád megyében a munkásság legjelentősebb csoportja a bányászság volt. Megmozdulásai a bánya vezetőknek, a megyeházának, de olykor a kormánynak is sok gondot okoztak. Az 1939-es sztrájkmozgalom is több ezer embert ragadott magával. A sztrájk a bányákból átterjedt más ipari üzemekbe is, amit azután csak erős karhatalommal tudtak elfojtani.