Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)
Az ellenforradalom hatalomra jutása, az ellenforradalmi rendszer megszilárdulása (1919—1929)
dostak, hogy az internálást elkerüljék. Lami István, nagyoroszi lakos több, mint egy hónapig bujkált a szőlőkben és kéményekben, míg a falu gazdagabb parasztjai el nem árulták a csendőrségnek.. 11 Rauscher (Réti) István nagyoroszi építésvezetőt a nógrádi járás főszolgabírójának előterjesztésére 1920. április 27-én Nagy Mihály alispán azért internáltatta, mert ráfogták, hogy Pasity Imre borsosberényi plébánost a Tanácsköztársaság ideje alatt ő tartóztatta le. Nagy Mihály Balassagyarmat környékéről is több kommunistát vitetett a zalaegerszegi internáló táborba. Így többek között: Hurta István tanítót Nőtincsről, Kaján József tanítót Legéndről, Heimmel Jenő orvostanhallgatót Nőtincsről, Terényi Ferenc kőművest, Csókás János földművest Drégelypalánkról, Lengyel Nándor kőművest Dej tárról, Poszpisel Lőrinc vasmunkást Tereskéről. 12 A fehérterror emellett a megtorlás más formáit is alkalmazta. Rendőri felügyelet alá helyezte a volt direktóriumi vezetőket és nem egy esetben az egyszerű párttagokat is. Ezek lakhelyükről a csendőrség engedélye nélkül nem távozhattak el. Sokuknak több hónapon keresztül naponként, vagy hetenként a csendőrségen kellett jelentkezniük. A drégelypalánki direktórium tagjainak annak ellenére, hogy a községből nem volt szabad kilépniük, hol a honti községi bírónál, hol a balassagyarmati bíróságnál kellett jelentkezniük. Miután a vasútállomáson jegyet részükre nem adtak ki, így az utat oda-vissza gyalog kellett megtenniük. Gyakoriak voltak a házkutatások is. Ezeket közvetlenül a Tanácsköztársaság megdöntése után eleinte a román katonaság, később a helybeli csendőrség foganatosította, gyakran a gazdag parasztság kérésére. Cserhátsurányban a gazdag parasztok majdnem minden nap csendőröket küldözgettek Kajzinger János, volt direktóriumi elnök lakására. Azt akarták elérni, hogy Kajzingert bebörtönözzék, vagy legalábbis távolítsák el a községből. Érsekvadkerten a gazdag parasztok megakadályozták, hogy a volt direktóriumi tagok munkát kapjanak. Varga páncél Károly több, mint egy évig sehol nem tudott elhelyezkedni. Sramó Pál, magyarnándori lakost, amikor féléves börtönbüntetését letöltötte, dr. báró Buttler Ervin és testvére Elemér nem alkalmazta uradalmában, de máshol sem kapott munkát. Cserháthalápon a munkára jelentkező Tolnai Pétert, aki vöröskatona volt, a földbirtokos többször hazaküldte, mondván: „dögöljön meg a kommunista éhen". 13 A proletárdiktatúra idején aktívan tevékenykedő munkásokat még évek múlva is üldözték. Megszervezték figyelésüket. Listákat készítettek a politikailag „megbízhatatlan" munkásokról. A nevek mellett a következő indoklásokat olvashatjuk: „Politikailag megbízhatatlan", „forradalmár", „kommunista", „lázító" stb.; a feketelistán levő bányászokat, ipari munkásokat gyakran „meglátogatták", másrészt rendszeresen jelentkezniük kellett a csendőrőrsökön. 14 A román intervenciós csapatok megérkezésével szinte egyidőben került sor a Peidl-kormány azon intézkedéseinek foganatosítására, amelyek a Tanácsköztársaság alatt kiadott rendelkezések visszavonásáról, a régi bírósági szervezet, a rendőrség, csendőrség visszaállításáról intézkedtek. Elrendelték továbbá a köztulajdonba vett bérházaknak a visszaadását, a leszállított lakbérek újbóli fel-