Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)

Művelődés és sport

[ógrád megye lakossága művelődésének fejlődését, irányát a Horthy-rendszer lején az egymást követő kormányok intézkedései mellett a vármegye politiája és a meglevő lehetőségek szabták meg. A kulturális tevékenység számajöhető mecénásai — a bánya- és gyártulajdonosok, jelentősebb nagybirtoosok — a fővárosban éltek, figyelmük legjobb esetben is csak a közvetlen érekkörükbe tartozó kolóniák, telepek, uradalmak kulturális ellátására terjedt i. A korszak legjelentősebb iskolafenntartója, a római katolikus egyház — livel Nógrád 4 egyházmegyéhez is tartozott — a vármegyét iskolafejlesztési :empontból elhanyagolta. A községi plébániák, hitközségek, egyesületek, táradalmi szervezetek anyagi helyzete csupán korlátozott lehetőségeket nyújtott. . vármegye beruházási, költségvetési összegei pedig a napi igények kielégítőire is kevésnek bizonyultak. A vármegyében nem alakult ki történelmi múlttal, hagyományokkal renelkező kulturális centrum. Balassagyarmatot — az iparosodásban történt legrekedése, alacsony színvonalú kulturális ellátottsága — nem tette alkalnassá arra, hogy tudományos, kulturális vonatkozásban vezető szerepet föltűn be a falvak irányába. Megközelítése is nehézkes volt. Salgótarjánt pedig helybeli tőkés nagyvállalatok érdekei szinte négyfelé darabolták. Külön érekek határozták meg a rimái, a bányai, az üveggyári és a Hirsch-gyári kolónik kulturális életét. A megye mindkét városa csak a két világháború közötti időszak első éveién — a főváros vonzáskörzetében — lett várossá, Salgótarján egy évvel előz; meg Balassagyarmatot a városi rangra való emelkedésben. Az 1922-es, ilítve 1923-as ünnepélyes várossá nyilvánítás ellenére azonban egyik település ím volt a szó igaz értelmében város. „Salgótarján az a város, amely nem szüitett, hanem készült" — írta Szabó Zoltán „Cifra nyomorúság" című könyvéén.

1 A települést a kapitalisták érdekei szerint építették, a város szélén nehézkedtek el az üzemek létesítményeikkel, központjaik azonban nem Salgó tarínban, hanem Budapesten települtek. Balassagyarmat a Horthy-rendszer idején is megmaradt hivatali városnak. Isősorban a vármegye, a járás és a város hivatali épületei adtak neki városas külsőt. A város fő épülete az 1843-ban épült vármegyeháza volt. Más közpüietei közül a városháza, a pénzügyi palota, a fogházépület, az államrendrség és csendőrség székháza, valamint a királyi törvényszék épülete emelkeett ki. Ezek mellett szinte elszürkült a gimnázium és a múzeum épülete.