Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

magyarrá változtatásával óhajtottak magyarokat nevelni. A nyolcvanas évek elejétől a megyei lapok rendszeres rovatává vált a névmagyarosítás, ahol szlo­vák és zsidó származásra utaló nevek tulajdonosai jelentették be ez irányú szándékukat. A megyei közgyűlés 1881 végén ..büszkén" állapította meg a központi névmagyarosító társaság átiratával kapcsolatban, mely ez eszme fel­karolására hívta fel Nógrád megyét, hogy azt „elég pusztán tudomásul ven­ni, a névmagyarosítás nagy fontosságú ügye a megyében már társadalmi úton" kellő támogatást nyert. A század végén és a XX. század elején megkezdődött nemcsak a személynevek, hanem a községek nevének magyarosítása is. 1902­ben 44 kijelölt község szlovák hangzású nevének megváltoztatását kérte a me­gye az országgyűléstől. A kijelölt községekből 10 kifejezetten ellenezte nevé­nek megváltoztatását, ennek ellenére egyedül Ozdinnak kegyelmeztek meg. 37 Az erőszakos magyarosító törekvések szolgálatába állították a társadalmi és kulturális egyesületeket is. A megyében 1831-ben jött létre a Nógrád me­gyei Nemzeti Intézet. A szabadságharc után csak 1864-ben kezdte meg újra működését. A kiegyezés után lassú haldoklásnak indult, de 1882-ben gyorsan kidolgozott alapszabályokkal nyelvterjesztő egyesületté alakították át. Az új alapszabályok szerint az egyesület célja a magyar nyelv és szellem terjeszté­se. 1883-iban a megye csatlakozott a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesü­lethez is, 1886-ban pedig megalakították Losoncon a Felső Nógrád megyei Köz­művelődési Egyesületet. E három közművelődési egyesület létrehozásával, legalábbis a számokat tekintve, Nógrád előkelő helyet foglalt el a magyarosí­tó megyék sorában. A magyarosító politika azonban továbbra is csak a hiva­talos politikai irányzat tevékenysége maradt. A megye lakosságának túlnyomó többségét, munkásokat, parasztokat, de az értelmiségieket és a birtokosok nagy részét is hidegen hagyta az ilyen irányú tevékenység. A magyarosítás társa­dalmi bázisát elsősorban a beolvadt és a magyarosodó polgári asszimilánsok, továbbá a megyei közéletben vezető szerepet játszó dzsentrik jelentették. 36 Az erőszakos magyarosítás az eddig békés Nógrádban is élezte a magyar— szlovák viszonyt. Összeütközések elsősorban a szlovák értelmiség és a ma­gyar hivatali szervek között történtek. A szlovák parasztság hosszú ideig moz­dulatlan maradt. Az uralkodó osztály részéről egyre gyakrabban hangzott el a szlovák értelmiség felé a pánszlávizmus vádja. A nacionalista szlovák meg­nyilvánulások pedig tovább élezték a helyzetet. 1877-ben a keleti válság ide­jén a nógrádi magyar társadalomban törökbarát szimpátia-megmozdulásokra került sor, ugyanakkor a szlovákok értelmiségének egy része hangosan tün­tetett a cári Oroszország mellett. A nógrádi szlovákság és a megye hivatalos vezetése között a 80-as évektől kezdve egyre nőtt a távolság. A szlovák tár­sadalom vezetőjének számító falusi burzsoázia és értelmiség szembeszállt a magyarosító törekvésekkel. 1879-ben a lesti evangélikus lelkész választás alkalmá­val például a helybeli egyháztanács vezetői a szavazás megismétlésével akadá­lyozták meg egy „magyarkodó" lelkésznek a faluba kerülését. A losonci taní­tóképzőben is szervezkedni kezdtek a szlovák diákok. Titkos olvasókört, és szlovák könyvtárat rendeztek be. Egyik társuknak az orosz cárt éltető kijelen­tései következtében a csoportot felfedezték, és hét tagját kicsapták a tanítókép­zőből. Nagyobb hullámokat ez az ügy nem kavart fel, mert a megyebizottsági

Next

/
Thumbnails
Contents