Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)
Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)
nyos (1861-es), vagy pedig a provizórikus (a ténylegesen működő) vezetésével. Az értekezleten az a salamoni döntés született, hogy jogfolytonosnak ugyan az 1861-es tisztikar tekintendő és a bizottmányi ülést annak kell vezetni, de csak erre az egy alkalomra értendő e döntés. A jegyzőkönyvbe foglalt óvás pedig inkább magyarázkodás. Az óvás kifejti, hogy „a megyei hatóság csak az őfelsége által összehívott országgyűlés előmunkálatainak megtételére hívatott egyedül össze, így törvényes jogainak teljes gyakorlatában korlátozva van. Kötelezve volna ugyan ... elkövetni mindent a törvényes állapot helyreállítására, nehogy azonban az annyira óhajtott országgyűlésnek összejövetele bármiképpen is gátoltassék ... a megyei követválasztások vezérletére szükséges központi választmányt az 1848. V. tc. értelmében megalakította". A királyi leiratot a résztvevők felállva és éljenzésekkel kísérve hallgatták végig, és szinte nevetségesnek hatott ebben a légkörben még az ilyen óvatos tiltakozás felolvasása is. 5 Az országgyűlési képviselő-választások lebonyolítása előtt tárgyalta a megye a választójog kiterjesztését. Felvetődött, hogy a közös gazdaságok vezetőit, az osztatlan paraszti birtokok családfőit, továbbá az irtványfölddel rendelkező hegyi lakosokat, akiknek negyedtelkük ugyan nincs, de negyed telket meghaladó tényleges birtokuk van irtvány- és egyéb földekkel együtt, vegyék fel a választói üstára. A megye úri osztálya azonban elutasította ezt a javaslatot, s ezzel már a kiegyezés előtt megmutatta konzervatív és egyre jobbra tolódó álláspontját. 0 A kiegyezést létrehozó országgyűlésre a megye követeit 1865 novemberében választották meg. Az országgyűlési választások során a képviselőjelöltek többsége hitet tett amellett, hogy „az országosan tisztelt Deákunk zászlaja alatt kíván küzdeni", amint azt a későbbiekben ugyan Tisza Kálmánhoz csatlakozó Szontágh Pál balassagyarmati választói előtti beszédében kifejtette. E beszédében Madách Imrére, a balassagyarmati kerület 1861-es képviselőjére hivatkozott és ígéretet tett arra, hogy mint Madách barátja és utódja hű akar maradni az általa képviselt elvekhez is. Politikai célkitűzései központi kérdését azonban a perszonálunió megteremtésében határozta meg, nem úgy, mint a példaképnek választott Madách, aki mindvégig a független Magyarország mellett állt ki. Szontághnál tehát csak választási fogás volt a Madách Imrére történő hivatkozás. Arra, hogy az 1865-ös országgyűlési képviselői választásokat a nép mennyire az urak ügyének tekintette, jellemző a nógrádi járásban Keszeg községben megtörtént eset. Huszár István földbirtokos ellenfél nélkül indult a nógrádi kerületben. Bevett szokás szerint kerületbeli barátait, párthíveit barátságos ebédre hívta meg, hol mintegy 120-an összegyülekeztek. Az elmaradozó és este a falun keresztül távozó vendégeket a falubeliek, a „képviselő úr" volt jobbágyai „asszonyostul, gyerekestül, botokkal felfegyverezve, lobogóiktól kezdték fosztogatni, miből olyan döngetés, botozás és szurkálás keletkezett, hogy beillett volna bármely kisszerű csatának is. Többeknek a feje összetöretett, kettőnek a hasa átszuratotc, szóval folyt a vér számtalanból." A keszegi eset érzékelteti, hogy az urak választását nem helyeslő, elégedetlen parasztok így nyilvánították ki véleményüket földesuruk jelölésével szemben. A megye parasztsága érezte és tudta, hogy e „nagy" kiegyezés elsősorban az ő rovására történik.