Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)
Az önkényuralom évei (1849—1867)
támogatásával a bécsi minisztériumon keresztül 7 200 000 forint kölcsönt szerezni a tarsaságnak. Kétévi szünet után a vasútépítés újra megindulhatott és 1867. május 19-én az üzemeltetés megkezdődött. A magyarországi szénvidékek közül elsőnek és hosszú ideig egyedül a nógrádi szénmedencének volt vasúti összeköttetése Budapesttel. Arra vonatkozólag, hogy milyen panama kísérte ebben az időben a vasútépítést, jellemzőek a salgótarjáni vasút építésének egyes adatai. A 13 800 000 forintból 9 394 351 forintot fektettek a vasútépítésbe, mérföldenként tehát 563 000 forintba került a vasút. Ebből az összegből az építési kiadások mindössze 5 970 160 forintba kerültek. 1 720 000 forintot fizettek ki a részvényeseknek kamat fejében. .1 396 000 forintot sikkasztottak el az „egyéb" rovaton elszámolt költségek címén és 955 000 forintot sikkasztottak el úgy, hogy el sem tudtak róla számolni. Benko Sisa Istvánt, a híres nógrádi betyárt húszévi, kemény vasban és heti háromszori böjttel súlyosbított börtönre ítélték pár száz forint elrablásáért, a milliókat sikkasztó, tolvajló Kohenek, Brellichek, Havasok csak a vállalat vezetéséből tűntek el. 5s A kiegyezés után a magyar kormány sietett a teljesen eladósodott társaság segítségére. 1868. március 30-án a m. kir. pénzügyminisztérium megvette a Pest —Salgótarján—József-tárnáig kiépített cs. kir. szabadalmazott magyar északi vasútvonalat. A társaság 7 500 000 forintért adta el a kormánynak a tulajdonában levő vasútvonalat minden tartozékával, fekvőségével, fel- és alépítményével, épületével, szeralapjával, szerszámával, értékével, okmányával együtt. Kivételt jelentett a Kőszénbánya és minden tartozéka, mely továbbra is a társaság tulajdonában maradt. A régi társaság ezzel feloszlott, és 3 000 000 forint alaptőkével megalakult a Salgótarjáni Kőszénbánya Társaság. Az állam még arra is kötelezte magát, hogy 97 000 forint értékben kölcsönt nyújt a társaságnak. A szerződésben sikerült azt is elérni, hogy a társaság szenét az Államvasutak jutányos viteldíj mellett szállították. A kormány részéről Lónyay Menyhért, a társaság részéről Forgách gróf és Vodianer írta alá a szerződést. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. ezzel a manőverrel megszabadult a vasútfenntartás gondjaitól, és minden energiáját a széntermelésre fordíthatta. A magyar kormány pedig így szerezte meg az első állami vasútvonalat. A vonalon azonnal megindult a szállítás, 1867-ben 57 000, 1868-ban már 104 000 és 1869ben pedig 153 000 személy utazott a budapest—salgótarjáni vonalon. Még jelentékenyebb a teherforgalom. 1867-ben 2 millió vámmázsa árut szállítottak, melyből 732 000 vámmázsa volt a szén, 1869-ben 8 200 000 vámmázsa árut, melyből 4 800 000 vámmázsa volt a szén. A salgótarjáni vasút a MÁV legkifizetődőbb vállalkozása lett. A vasút kiépítése nagymértékben növelte a széntermelést. A salgótarjáni szénmedence 1868-ban már az ország széntermelésének 24%-át adta. 59 1849 és 1867 között a megye iparosítása egyéb területeken csak lassú előrehaladást mutatott. Az ipar és kereskedelem fellendülését gátolta a tőkeszegénység, a politikai viszonyok, az úthálózat kiépítetlensége és a mezőgazdaság elmaradottsága. Az az általános kép, amelyet Fényes Elek a szabadságharc előtt a megyéről festett, hogy „Fából minden eszközöket tudniillik hordókat, abroncsokat, 4* 51
