Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az önkényuralom évei (1849—1867)

bányáknál. A kereskedők visszavonultak, a gyors haszonra törekvő nagybirtokos bánya vállalkozások rövid életűek voltak. A két mérnök, Weber Alajos és Brellich János azonban világosan látva a kincs jelentőségét, a kincskeresők megszállottságával, a szakemberek szívóssságával dolgozott tovább. Elsősorban az ő érdemük a nagyüzemi bányászat megindítása a megyében. Brellich a szabad versenyen alapuló kapitalizmus tipikus képviselője. A jó helyzetfelismerő készség mozgékonysággal, fáradhatatlan, szívós szervezőkészséggel párosult e gátlástalan iparlovagban. 1860-ra sikerült újra megnyernie Windsteig támogatását, aki a pénzt, Weber segítségét, ki a szakértelmet adta, maga pedig minden erejét egy társaság megszervezésére fordította. 1860-ban már 16 zárt kutatvány volt birtokukban Kazáron, Karancsalján, Vizsláson és Salgótarjánban. Webert jelölték ki felelős bányagondnoknak, és engedélyt kértek a besztercebányai bányakapitányságtól, hogy a Firma Salgo-Tarjaner Stein-Kohlengewerkschaft (Salgótarjáni Kőszénbánya Társaság) néven szerepelhessenek. 1860 első félévi üzemi jelentés szerint Kazáron 16 öl hosszú táró volt üzemben és egy 8 öl mély függőleges aknát is mélyítettek; Karancsalján 1 öl mély függőleges aknát nyitottak, melyben 3 láb vastag csillogó széntelepet tártak fel és ebben zavartalanul folyt a munka. Míg Salgótarján környékén egyre nagyobb méretűvé vált a termelés, Brellich Bécsben és Pesten előkészítette a részvénytársaság megszervezését. 1860. augusztus 1-én nyújtották be a besztercebányai cs. kir. bányakapitánysághoz alapítást kérő emlékiratukat. Kifejtették, hogy a salgótarjáni bányászat szállító eszközök híján nem tud nagyobb lendületet venni, mert az ottani és a környékbeli falusiak nem foglalkoznak fuvarozással. Nincs lehetősége tehát egy nagyobb bányászatnak, „pedig hatalmas kincs van a föld alatt". A kiaknázás egyetlen lehetőségét a részvénytársaság megalakításában látták. A részvénytársaság tervezetét emlékiratban rögzítették. 1860. november 11-én a besztercebányai bányakapitányság jóváhagyta és a helytartótanácshoz felterjesztette a salgótarjáni Szent István Kőszénbánya Rt. megalakulását kérő emlékiratot. A m. kir. helytartótanács nagyon rövid idő alatt, 1860. november 24-én 40 229. sz. rendeletével jóváhagyta azt, és az aláírás-gyűjtés 8760 100 forintos bányarészvényre megindulhatott. A jegyzés 1861-ben meg is indult. Brellich beszervezte a Kohen testvérek pesti bankházát — „kik olyan mindenre elszánt svindlerek voltak, amilyenek csak Pesten találhatók", mondta róluk egy rendőri jelentés — és Havas József korrumpálható helytartótanácsi tanácsost. Ideiglenes bizottmányt hozott létre, melyben nagybirtokosok, báró Prónay Albert elnöksége alatt adták a társadalmi súlyt és lapszerkesztők gondoskodtak a propagandáról.

56 A helytartótanács 1861. július 31-én kelt 42 194 sz. helytartósági leiratában jóváhagyta az alapszabályokat és ezzel a salgótarjáni Szent István Kőszénbánya Rt. (Salgótarjaner Szent István Steinkohlen Bergwerk Gesellschaft) véglegesen megalakult. A bányászat alapja „a kazári Anna-telep, Kazár község határában 19 szabad nyílás valamennyi kőszéntelepen, fél része azon bányászati jogoknak Salgótarján községben, melyek egy kölcsönös alkudozásban levő gödörből és 2 szabad nyílásból állnak, 1 szabad nyílás Vizslás községben és végre azok a bányászati jogok, amelyeket a tulajdonosok átengedni készek." Ezt egészítette ki a 4 Nógrád megye története 49