Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az önkényuralom évei (1849—1867)

dák azt is bizonyítják, hogy szinte minden községben más és más arányok ala­kultak ki az idők folyamán. Nagyon gazdag községnek számított az olyan mint Ságújfalu, ahol 24 telken 31 telkes jobbágy, 46 zsellér és 5 háznélküli zsellér élt. A telkes jobbágyok közül 15 egész telkes, 16 pedig féltelkes jobbágy volt. Bár az egész megyére kiterjedő, megbízható forrással nem rendelkezünk, a rendelkezésünkre álló anyag alapján is megállapítható, hogy az északi he­gyesebb vidékeken kevesebb volt a zsellérek száma, de ugyanakkor nagyobb a telekaprózódás, míg a mezőgazdaságilag értékesebb területeken a zsellérek száma volt a nagyobb. 31 A nógrádi jobbágyok földhiányát — mint erre már fentebb utaltunk — enyhítette a jobbágyok kezén levő jelentős irtványföld. Az irtványföldek nagy­sága egyes községekben számottevő, mint pl. Ságújfalun, ahol 526 kat. hold úrbéri szántóval szemben 587 kat. hold irtványszántó volt a parasztok kezén, Itt nem egy olyan telkes jobbágyot találunk, kinek irtvány szántóterülete két­szer, sőt háromszor is meghaladta telkes jobbágyi illetőségét. A zsellérek sorá­ban is számosnak jelentős, nem egy esetben tíz holdat is elérő irtványszántó ja volt. A zsellérek kezében levő irtványföldek nagyságát kiemeli a következő: a 46 ságújfalui zsellér kezében mindössze 3,8 kat. hold úrbéres föld volt. Ugyan­akkor irtvány szántóföldjeiknek a nagysága elérte a 148 kat. holdat. A ságúj­falui helyzetet nem lehet ugyan általánosítani, de az irtványföldek nagyságá­ra mutat, hogy minden községben megtalálhatók az „ortás, ortvány, irtvány" stb. elnevezésű dűlőnevek, melyek az irtásföldekre utalnak. 3 '-' Az irtványföldek mellett a földtelen zsellérek és a kevés földdel rendelke­ző jobbágyok másik fő jövedelmi forrása a szőlő. 1850-ben 15 222 kat. hold sző­lő volt a kis- és nagybirtokosok kezén. 155 szőlőtermelő községet és 18 695 szőlőbirtokost tartottak számon. A szőlőterületek és a szőlőbirtokosok ará­nyának érzékeltetésére az alábbiakban közöljük néhány falu adatait: Község neve Birtokosok szama Szőlőbirtok kat. holdban Szécsénykovácsi 94 109 63 144 46 115 127 500 490 134 235 366 465 85 21 34 69 13 39 206 287 300 101 568 193 445 Hugyag Csitár Becske Nagybárkány Palotás Szanda Buják Ecseg Herencsény Kalló Jobbágyi Bércei

Next

/
Thumbnails
Contents