Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az önkényuralom évei (1849—1867)

Község neve Birtokosok Szőlőbirtok száma kat. holdban Mátraverebély 389 275 434 220 200 1133 281 60 560 170 103 175 255 144 187 1097 235 401 401 227 Vanyarc Szirák Diósjenő Rimóc Felsőpenc Nógrád Rétság Romhány Tolmács A felsorolt községek adatai bizonyítják, hogy nagyon sok birtokos osztozott viszonylag kis szőlőterületen. Az egyes falvak adózási alapjául szolgáló tiszta jövedelem-kimutatás azt bizonyítja, hogy a szőlővel rendelkező községek jóval gazdagabbak voltak és nagyobb népességet tartottak el, mint a szőlő nélküli községek. Bércei községben pl. ahol 445 kat. hold szőlő volt. 14 nagy- és 502 kisbirtokost tartottak számon, az adóalapul szolgáló tiszta jövedelmet 19 479 váltóforintra becsülték. A 270 kat. hold szőlővel rendelkező Kosd tiszta jövedelme 15 530 váltóforint volt. Az ezekkel a községekkel azonos nagyságú Megyer, mely csak 52 kat. hold szőlővel rendelkezett, már csak 8820 váltóforintnyi jövedelem után fizetett sdót. Az ugyanilyen nagyságú, de szőlő nélküli Szinóbányának pedig 3831 forint tiszta jövedelme volt csak.

33 A jobbágyok helyzetét elemző képet kiegészíti a jobbágyság terheinek vázlatos ismertetése, melyet a földesúrnak, megyének, államnak fizetett. Nógrádban a földesúrnak fizetendő terhek nagy általánosságban a következők: fizetett a jobbágy cenzust, konyhapénzt, szekeres, illetve gyalogrobotot, ölfafuvart, kenderfonást, ölfavágást, hosszú fuvart, katlanpénzt, a termény kilencedét, tizedét, s az irtványföldek után általában a termény hetedét vagy ötödét. Egy egész telek után csak terményben a terényi jobbágyoknak pl. 12 pozsonyi mérő rozsot, 8 mázsa szalmát, 2 pozsonyi mérő árpát, 5 pozsonyi mérő zabot, 1 pozsonyi mérő magot, 1 pozsonyi mérő kukoricát kellett fizetniük Balassagyarmatra szállítva. A földesúri terhek mellett jelentősek az állami és megyei terhek is. A jobbágyrovásokat úgy határozták meg, hogy azok a legtöbbet jövedelmezzenek. Az adóalapul szolgáló rovások a személyek, állatok esetében jóval nagyobbak voltak, mint a földrovások. A jobbágy maga után egy rovást, testvére után 9/10-ed rovást, a zsellér után 1 rovást, az ökör után 4/10-ed rovást, a ház után 5/10-ed rovást, a zsellértelek után 2/10-ed rovást, a földtelek (egész telek) után 2 rovást fizetett. Fizetni kellett azonban a faizásért, legeltetésért, káposztás földért, szőlőföldért, rétért stb. Egy rovás értéke 1849-ben Salgótarjánban 1 forint 55 krajcár volt. Mivel a személyek és a háziállatok voltak a legjobban megterhelve rovással, ezért az adó a zsellérek és a kevés földdel rendelkező telkes jobbágyok esetében is nagyon jelentős volt.

34