Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

A Magyar Tanácsköztársaság 1919. március 21—augusztus 1.

rán a harmadik hullámban sikerült birtokba venniük a Karancsot. Május lóén a megerősített bányászszázad döntő rohamra indult. A puska-, géppuskaés ágyútűz alatt tartott stratégiai fontosságú hegycsúcsot lendületes rohammal sikerült elfoglalni, és véglegesen a vöröskatonák birtokában megtartani.

158 A Karán csért vívott küzdelem pozitív hatással volt az arcvonal helyzetére. A csehszlovák intervenciós csapatok Somoskőújfalunál beásott egységei, a bekerítéstől félve Fülek irányába vonultak vissza. A Vörös Hadsereg egységei viszont Szécsény körzetében is támadásba lendültek, miután már az előző napon felszabadították Nógrádmegyert és Szécsényt. Salgótarján és a medence védelmében egyre nagyobb szerepet töltöttek be a munkások felfegyverzett alakulatai. Az önkéntes proletárkatonák tevékenysége az ellenségnek komoly gondot okozott. Az imperialista érdekekért harcoló II. csehszlovák dandárhoz tartozó 7. ezred május 8-i jelentése arról számolt be, hogy „a lapujtői munkások fel vannak fegyverkezve, és el vannak látva dinamittal. A salgótarjáni munkások szintén felfegyverkeztek és beásták magukat a város előtt. A lapujtői és salgótarjáni munkások szavukat adták, hogy az utolsó csepp vérükig harcolni fognak. Mindenütt kis osztagok alakulnak, amelyeknek az a feladata, hogy csapataink hátában megrongálják a vasúti vonalakat, megszakítsák a telefon összeköttetést."

159 Május 9-én a 6. hadosztály elfoglalta állásait, és a frontszakasz jobbszárnyán ismétlődő ellenséges támadás már őket érte. A támadásra válaszul ellenlökést hajtottak végre, ami az ellenséget meglepte, és „eszeveszetten menekült, sok lőszert és kézigránátot hagyott vissza".

m Május 30-én a Karancs magaslatának elfoglalásával a hadműveletek menetében döntő változás következett be. A fegyveres erőfeszítések nyomán megteremtődtek a feltételek egy nagyobb méretű támadás megindítására. A Vörös Hadsereg egységeinek az arcvonal közepén Fülek irányában két páncélvonat támogatásával Ragyolcig sikerült előrehatolniuk. A Karancsalja íelé indított támadás eredményeképpen pedig elérték Karancsberény északi határát. Május 12-én elérték Füleket, a balszárnyon Rappot; Losonc és Fülek irányában a vörös gyalogság hadműveleteit a páncélvonatok támogatták. A vöröskatonák harci kedve töretlen volt: „csapataink vígan és gyorsan követik az ellenséget. A hadosztály eddig harcban álló csapatai kiváló teljesítményeket hajtottak végre, és tanújelét adták harckészségüknek és harci kedvüknek. A hangulat emelkedett. Egyes csoportoknál versenyeznek, hogy ki mehessen az ellenség üldözésére előre."

161 A Vörös Hadsereg támadása folytán az ellenséges katonai erők helyzete válságossá vált. A helyenként rendszertelenül visszavonuló csapataik morális és katonai szempontból megbízhatatlanokká váltak. Az antant által felfegyverzett II. csehszlovák dandár parancsnoka május 12-én a következő jelentést küldte a pozsonyi főparancsnokságnak: „Meggyőződtem róla, hogy a hozzám beosztott egységek fizikai és erkölcsi állapota ma olyan, hogy nem valószínű, "hogy lehetséges lesz a nagy erővel történő magyar támadásoknak a következtében ellenállni. Kérem tehát az ebben az akcióban résztvevő egységek leváltását és tartalékba való helyezését. A helyzet igen súlyos, amennyiben a