Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

A Magyar Tanácsköztársaság 1919. március 21—augusztus 1.

A SZÉNMEDENCE ELFOGLALÁSÁRA INDÍTOTT ELSŐ INTERVENCIÓS TÁMADÁS ÉS VISSZAVERÉSE Május 2-án az ellenséges erők Miskolc, Salgótarján és Balassagyarmat körzetében indított támadása eredménnyel járt. Megszállták Miskolcot és Ozdot. Két csehszlovák burzsoá ezred Fülek—Salgótarján körzetében indított támadást, amelynek jobbszárnya Lapujtő—Salgótarján irányában nyomult előre, és egy szakasza páncélvonattal megerősítve, a szécsényi vörösőrzászlóaljat rohanta le azzal a céllal, hogy a támadást továbbfejlessze Hatvan irányába. Az ellenséges haderő eredetileg a salgótarjáni szénmedence és a miskolci iparvidék, valamint a Csata—Ipolyság—Balassagyarmat—Losonc—Fülek—Feled— Bánréve—Miskolc vasútvonal megszállását tűzte ki célul. A támadás során kibontakozott egy olyan terv körvonala is, amely a Balassagyarmat—Aszód— Hatvan—Füzesabony—Miskolc vasútvonal elfoglalását kívánta megvalósítani. Ehhez járult volna még, hogy az ellenséges erők elfoglalják Salgótarjánt, a Zagyva völgyében előnyomulnak és megszállják Hatvant.

144 A csehszlovák intervenciós támadás válságos helyzetet teremtett a Salgótarjáni csoport jobbszárnyán. A 3. hadosztály parancsnoksága és a salgótarjáni csoportparancsnokság közötti telefonbeszélgetés így jellemezte a helyzetet: „A 60. dandár csapatai tökéletesen felbomlottak, csak néhány puska áll rendelkezésükre."

145 A Salgótarjánt védő dandárparancsnokság nehéz órákat élt át, „nem az ellenség megsemmisítésére való törekvés, hanem a bekerítés miatti félelem lett úrrá a tiszteken".

140 Folkusházy dandárparancsnok már május 2-án Salgótarján kiürítését kísérelte meg, amelyet Hevesi népbiztos csak igen nehezen tudott megakadályozni. A válságos katonai helyzetben döntő szerep jutott a felfegyverzett munkásoknak. A május elsejére felállított egy munkásszázad mellett gyorsabb ütemben kellett megszervezni a munkások tömegeinek felfegyverzését. Hevesi népbiztos összehívta a kommunista vezetőket, és ismertette a katonai parancsnokság tervét, amelynek alapgondolata az volt, hogy a 6. hadosztállyal és a munkászászlóaljakkal Hatvan körül kell csoportosítani a katonai erőket, s „a csoportosítás befejeztével az egészet mint lökőerőt támadólag az ellenség ellen dobni".

14

' A medence központjának kommunistái más véleményen voltak. Nem nyugodtak bele szülőföldjük feladásába. A kortársi visszaemlékezés a kialakult helyzetet és az ebből adódó teendőket a következőkben rögzítette: „Elhatároztuk, hogy azonnal neki látunk a város védelmének, illetve fegyveres munkéscsapatok összeállításának." A népbiztos utasítást adott ki, mely szerint azonnal meg kell kezdeni a legszélesebb körű toborzást a bányászok és acélgyáriak között. „Akit pedig fel tudunk fegyverezni, a katonai parancsnokság rendelkezése szerint rögtön ki kell küldeni a front megerősítésére." Az akció következményeként a bányákban, a gyárakban a termelés szinte teljesen leállt, csupán a karbantartó munkálatok végzésére maradtak az üzemekben munkások.

148 A mozgósítás során elsők között a gyurtyánosi akna 200 bányásza jelentkezett katonai szolgálatra, akik Eizele főmérnököt választották meg századparancsnoknak. Őket követték a Salgótarjánban és a környező falvakban lakó