Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

A Magyar Tanácsköztársaság 1919. március 21—augusztus 1.

most volnának eszközölhetők. Szükségesnek látja ezt annál is inkább, mert a hónapok óta húzódó eredménytelen bértárgyalások, melyek a régi igazgatósággal folytatódtak, a munkásságot igen elkeserítették."

48 Áprilisban a legmagasabb órabér 6,73 korona volt, amelyet később 8,50 koronára emeltek fel. A szakképzetlen nőmunkások órabérét 2 koronáról 3 koronára emelték.

49 A rendelkezésre álló adatok tanúsága szerint ekkor 1 kg hús ára 20 korona, a tojás darabja 1 korona volt.

50 Az üzemi termelés alakulásával több ízben foglalkozott a tanács. A termelés csökkenését a rendkívüli körülmények között is meg akarták akadályozni. Egyes jelentések — igazságtalanul — pusztán a munkások nemtörődömségével magyarázták a termelés kedvezőtlen alakulását. A központi utasításnak eleget téve a tanács napirendre tűzte az akkordbérezés bevezetését, és Hack Gyula elnök „felvetette, hogy az akkord rendszert kell ismételten bevezetni, mert a jelenlegi viszonyok között csak ezzel látja visszaállíthatni a termelésnek a múltbani nagyságra való emelését". Olyan akkordok megállapítását kérte, „mellyel 8 órai munkaidő mellett tisztességes keresethez juthat minden becsületes munkás". E bérezési rendszer bevezetése vitát váltott ki az üzemi tanácson belül. Liptay termelési biztos a féltermékek, a munkások hiánya, a rossz munkabeosztás, az „emberek lelki nyugalmának hiánya" miatt elvetette újbóli alkalmazását. Vele azonos véleményen volt Frics Vilmos, a tanács póttagja is. Wabrosch Béla üzemfőnök szerint „az akkord rendszer a mostani viszonyok között csaknem lehetetlen". Egyetlen munkahelyen, a szerszámgyártásnál javasolta bevezetését. Az akkordbérezés bevezetéséről kibontakozó vitában azok kerültek többségbe, akik ellene voltak a régi bérezési formához való visszatérésnek. Az elfogadott határozati javaslat felemás álláspontot tükrözött: „A tanács kimondja, hogy az akkordbérek visszaállítását elvileg magáévá teszi, és minden üzemnél — ahol ez lehetséges — keresztül viszi."

51 A határozat a kérdés megoldását nem segítette, pedig az ország gazdasági viszonyainak, a gyári termelés stabilizálásának egyik fontos eszköze lett volna e bérezési rendszer szocialista gazdasági törvények keretén belüli érvényesítése, megfelelő alkalmazása. A nógrádi ipari termelés alakulásában jelentős szerepe volt annak a ténynek, hogy az iparmedence és a megye mezőgazdasági területei is ki voltak téve az antant által bármikor megindítható intervenciós támadásnak. A csehszlovák burzsoá köztársaság imperialista körei 1918 őszétől azt a feladatot tűzték maguk elé, hogy a Monarchia gazdaságilag és stratégiailag fontos területeiből minél többet kaparintsanak meg. A szénmedence politikai, gazdasági jelentősége megnőtt a háborús veszteségek, a Monarchia felbomlása miatt. Budapest üzemei, gyárai számára életfontosságú volt a salgótarjáni szén. Az acélgyár üzemeltetése azért volt fontos, mert előállított termékei a mezőgazdaság számára biztosították a megfelelő munkaeszközöket. A tanácsállam számára azonban a gazdasági szemponton túl, politikai szempontból is nagy jelentőségű volt Salgótarjánnak és körzetének megtartása. A bányákban és üzemekben a nehéz munkakörülmények miatt az élet a háború utolsó hónapjaiban szinte elviselhetetlen volt. A kedvező körülményeket teremtő szocialista forradalom időszakában bekövetkezett fejlődést azonban az antant májusi hadjárata megakasztotta. A szénmedence védelmére a bányá-