Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1918. októberi polgári demokratikus forradalom győzelme

elnyomottak követeléseinek maradéktalan kielégítéséért küzdöttek. A forradalmi tömegmozgalmak vezetésére a Szovjet-Oroszországból hazatért kommunista hadifoglyok, valamint az MSZDP balszárnyáról levált munkásvezetők és a forradalmi szocialisták egy csoportja vállalkozott. Erőfeszítésük nyomán alakult meg november 24-én, Budapesten a Kommunisták Magyarországi Pártja. A KMP SALGÓTARJÁNI SZERVEZETÉNEK MEGALAKULÁSA November második felében az országban lezajlott forradalomellenes akciók azt bizonyították, hogy a Nemzeti Tanács és a Károlyi-kormány köré csoportosult koalíciós pártok — köztük a szociáldemokrata párt vezetősége — nem kívánták a további demokratizálást, még kevésbé a forradalom továbbfejlődését. A falusi tömegmozgalmakat diktatórikus eszközökkel, fegyveres katonai terrorral szorították vissza. Csongrádban, Muraközben, Pest, Esztergom, Tolna és Sopron megye egyes járásaiban a csendőrség fegyveres alakulatait is alkalmazták a tömegakciók megfékezésére. A felszín alatt azonban továbbra is éltek azok a követelések, amelyek az őszirózsás forradalom erőit mozgatták. A belpolitikai és külpolitikai síkon jelentkező válságból kiutat kereső tömegmozgalmak élére a Kun Béla vezetésével megalakult Kommunisták Magyarországi Pártja állt. A kommunisták a politikai és gazdasági válságból való kiutat a forradalom továbbvitelében, a polgári demokratikus forradalom továbbfejlesztésében, a szocialista forradalom győzelemre vitelében jelölték meg. A politikai és gazdasági életet átfogó program hamar visszhangra talált a dolgozó osztályok körében. A budapesti megalakulás és kezdődő kibontakozás nyomán vidéken is megindult — az orosz fogságból hazatért katonák és a munkásmozgalom baloldali vezetőinek összefogásával — a KMP erőinek szerveződése. Nagyvárad és Sátoraljaújhely mellett Salgótarjánban alakult ki az egyik vidéki központ, ahol az új munkáspárt célkitűzései és akciói elsőként találtak visszhangra. November második felében fellendült a szakszervezeti élet, és a salgótarjáni munkásság hamar kapcsolatot keresett és talált a KMP központi vezetőségével. Állandó összeköttetést létesítettek Salgótarján és Budapest között. December elejétől Brecska Emil acélgyári munkás rendszeresen hordta a párt kiadványait, a röplapokat, brosúrákat, újságokat. Míg kezdetben a Népszavát, később a Vörös Újságot olvasták a munkások. A szociáldemokrata központ e mozgalomtól való félelmében már a tömeges szervezés megindulása előtt „mindent elkövetett az akció meggátlására". Határozott pártbüntetés kilátásba helyezésétől sem riadt vissza, s kimondta, „hogy mindazokat, akik hasonló agitációval a szövetségi életet megzavarják, a szövetség kebeléből kizárják"/

12 Az ezzel járó kockázatot is vállalta azonban a jórészt fiatal munkásokból, bányászokból álló salgótarjáni baloldali csoport. 1918 decemberében az acélgyárban Percze István és Hack Gyula által képviselt szakszervezeti vezetőség