Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

A megyén belül is megélénkültek a megmozdulások. Kisterenyén 1917. november 25-én a nőgyűlést használták fel a forradalom és a béke melletti tüntetésre. 1918-ban a forradalmi érés folyamata, a belső ellentétek éleződése meggyorsult. 1913 januárjában, áprilisában, júniusában sztrájkokra került sor az iparmedencében. A sztrájkkal tiltakoztak a MÁV-gépgyárban alkalmazott katonai terror ellen. A júniusi sztrájkban bányamunkások és acélgyáriak együttesen vettek részt. Az acélgyári sztrájk vezetőit: Priska Dezsőt, Malomhegyi Dezsőt, Tóth Pált, Kazár Jánost, Honzik Gusztávot, Puskás Ágostont, Kominek Lajost, Kökény Jánost, Deutscher Károlyt, Frics Vilmost, Bujovszky Jánost letartóztatták, a sztrájkot azonban csak nehezen sikerült felszámolni. A letartóztatott vezetőket a kassai haditörvényszék elé állították és csak október végén engedték őket szabadon. A júniusi sztrájkban 4271 bányamunkás vett részt és 250 ezer q szén kiesését jelentette a termelésből a bányászok sztrájkja. A salgótarjáni 115. népfelkelő bányász munkásszázad 2200 tagja augusztus 11én lépett sztrájkba élelem, ruha, cipő hiánya miatt.

213 Az egyre élesedő megmozdulások mellett meggyorsult a munkásság szervezkedése, „hiába osztották a munkásokat katonai munkásosztagokba, hiába eskette fel, hiába vonultatta be a szolgabírói önkény" a bányászokat. 1918-ban a kormány engedni kényszerült és január 28-án megalakult a bánya- és kohómunkások helyi szervezete. A szervezet megalakulásakor a szociáldemokrata párt vezetői utaltak arra, hogy a salgótarjáni szeptemberi sztrájk vezetett a szervezet megalakulásához. „A szeptemberi salgótarjáni események mindenki előtt bebizonyították, hogy a szervezet hiánya katasztrófával fenyegeti az egész bányaipart." A salgótarjáni munkások mozgalma tehát nemcsak a szénmedence munkásai, hanem az ország minden bányásza számára megnyitotta a legális szervezkedés lehetőségét. Megyénkben 1917. március 23-án alakult meg az első csoport Salgótarjánban. A bányászok és a vasasok zenekarok kíséretében vonultak fel az alakuló gyűlésre a piactérre, és ünnepélyesen alapították meg a megye első bányászszövetségét. A szövetség elnöke Gurszky István, alelnöke Drazsdik Miklós, Krisán János, pénztárosa Bene András, jegyzője Messerschmidt József, ellenőrök Gólián András és Gróssz Albert, a választmány tagjai: Barticska István, Szalay István, Nagy Lajos, Kamenyik Miklós, Tóth Kovács László, Andó József és Andó Albert András voltak. Ugyanezen a napon Homokterenyén is megalakult a bányászcsoport „a barnai, csibai elvtársak zenekarral, piros zászlókkai érkeztek az ünnepi ülésre". A vezetőség a következő tagokból állt: elnök Pinkusz Ernő, alelnök Pipsz Ferenc, Nádasdi Ferenc, jegyző Pothovnik József, pénztáros Fuján Vencel, ellenőr Hopp József, Berza János. Választmányi tagok Hajas István, Nagy József, Kollár András, Kajtor János, Tóth Jenő, Nagy András, Bodor Bertalan és Benyó Károly. A nagybátonyi alakuló gyűlést a hatvani főszolgabíró katonai rendelkezésekre hivatkozva betiltotta. Csak 1918. szeptember 29-én alakult meg a csoport, melynek vezetőségében Tóth András, Kőszegi Miklós, Fehér András, Zeke István, Nagy János, Krausz Mátyás, Kovács István, Sulyok László, Molnár László, Bagó János, Molnár Sándor, Sulyok Pirkó László vettek részt. 1918 szeptemberében alakult meg a baglyasaljai csoport is, melynek elnöke Andó Gáspár,