Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

szénbányáknál azonban nem tartott lépést a termelésben bekövetkezett ilyen döntő változással, így az csak a munkás munkaerejének nagyobb mérvű kihasználásával volt elérhető. A tőkés viszonyok között a munkás egyetlen árut, a munkaerejét tudta áruba bocsátani. A szociális védelem teljes hiánya mellett élete elsősorban attól függött, hogy ezért mennyi bért kapott. A nógrádi munkásság munkabéreit 50 év fejlődésében vizsgálva az állapítható meg, hogy a bányákban és üzemekben a viszonylag legmagasabb munkabéreket közvetlenül a kiegyezést követő időszakban fizették. A 70-es években bekövetkező gazdasági válságot a tőkések a munkabér leszorítására használták fel. A munkások a válság előtti időszak magasabb munkabéreire mint „a régi szép időkre" emlékeztek vissza. A 70-es években leszorított munkabérek lényegében megmaradtak a világháborúig. 1879-ben fejtési munkán dolgozó vájár maximális keresete naponta 1 forint 50 krajcárt ért el. 1913-ban 3 és 4 korona között mozgott. A korona a forintnak duplája volt, ebből következően 30 esztendő alatt csak lényegtelen béremelés mutatható ki. Ez az emelkedés is látszólagos, mert 1913-ban a pénz vásárlóértéke jóval kisebb volt, mint 1879-ben. Az 1910-^ben kiadott megyei összesítés ad legátfogóbb képet a nógrádi munkások munkabérének nagyságáról. Eszerint: Heti kereset korona Férfi Nő 6 342 184 6—10 1012 623 10—14 1708 445 14—20 1882 92 20—30 1724 4 30—40 1089 1 40—50 412 — 50—60 82 — 60—70 43 — 70 25 Mint a kimutatásból is láthatjuk, a munkások zöme 10—40 koronát keresett hetente. E munkabérben azonban benne vannak azok a levonások is, melyeket a munkásnak különböző címen vissza kellett fizetnie. A fenti statisztika a gyáriparban dolgozó munkásokra vonatkozik és nem tartalmazza a bányászok fizetését. A gyárak közül a salgótarjáni palackgyárban az üvegfúvók és a Rimamurányi acélüzemének egyes kiemelt munkásai érték el a legnagyobb fizetést. 1905-ben pl. a palackgyár kiemelt üvegfúvóinak fizetése a következőképpen alakult: 11 műhelyből 1 műhelyben elérték a heti 80 koronát, 6 műhelyben heti 60—65 korona, 4 műhelyben heti 50 korona fölött kerestek. A Rimamurányi hivatalos kimutatása a XIX. század végén napi