Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

sérletezték ki és vezették be a Siemens-féle regeneratív gázfűtést a kavaró kemencénél. Az új fűtési módszer bevált, nemcsak a minőség javult, hanem a rentabilitás is nőtt. Az állam is sietett megrendelésekkel a forgalmat növelni. Így pl. a Magyar Királyi Operaház építéséhez szükséges összes vasnemű árut a Salgótarjáni Vasfinomító szállította. 1876-ban a társaság már az első 5%-os osztalékot is kifizethette a részvényeseknek. 1877-Jben pedig — annak ellenére, hogy a vasárak ebben az évben is estek, már 98 113 forint tiszta jövedelmet mutatott ki a társaság. 1878-ban teljesen gáztüzelésű volt az üzem. Az üzemelést a saját termelésű kőszén biztosította. Az üzem felszereléséhez — mely országosan is modern volt — a következők tartoztak: 5 gáztüzelésű, kettős kavarótest és egy forrasztókemence a félkész áruk előállításához, melyek évi kapacitása 120 000 q volt; 6 forrasztókemence, 150 000 q évi kapacitással; 5 hengermű és segédgépek, melyeket 25, összesen 650 lóerőt képviselő gőzgép hajtott, ennek termelési képessége évi 200 000 q volt. 1878-ban gyártott a gyár 138 000 q félkész terméket és 132 000 q kész vasárut, melyből 21 000 épület- és fazonvas, 85 000 q kommerszvas és 26 000 q szálvas volt. Felhasznált a gyár 161 000 q nyersvasat és ócskavasat, melyet Gömörből szerzett be, és 710 000 q kőszenet, melyet a saját bányái szolgáltattak. Az üzemi jelentés azt is megállapította, hogy az épület-, gép- és fazonvas termelést a gyár még nagymértékben fokozhatja, mivel a kihasználtság foka 30%-os volt. A gyárban ebben az időben 600 munkás és tisztviselő dolgozott. A szakmunkások többségében németek, a segédmunkások pedig szinte kivétel nélkül magyarok voltak.

118 Nehéz helyzetbe került a válság időszakában a szinóbányai vasgyár is, amely még az adókat sem tudta fizetni, úgyhogy az öntvényeket árverezték el. A losonci Schöller és Társa állanygyár (pakfongyár) kb. évi 500 q félgyártmányt készített. Az alapanyagot Dobsináról és Svédországból szerezték be és a salgótarjáni kőszén és a Losonc vidéki fa és faszén segítségével állították elő a pakfont. Olvasztó, finomító, pörkölő kemencéit gőzgéppel hajtott zúzó- és őrlőmalmok egészítették ki. Magyarország egyetlen ilyen jellegű gyára volt, csak félgyártmányokat készített és azt a bendorfi állanygyárnak adta át. A gazdasági válság éveiben a kereslet csökkenésével a termelést éveken keresztül szüneteltették.

110 A válság növelte a munkanélküliséget, megjelent a csökkentett munkaidő és az ezzel járó minimális kereset, nőtt a munkaerő tartalékhadsereg, melynek segítségével sikerült a béreket leszorítani, ugyanakkor a termelékenységet növelték. Az adók felemelésével, azok kíméletlen végrehajtásával gyorsították falun is a proletarizálódási folyamatot, és növelték a falusi munkanélküliek számát. Ezzel szemben az ipari és kereskedelmi tőke csak lassabban fejlődött és a válság egyes szakaszaiban mérsékeltebb haszonra tett szert. A 80-as évektől a századfordulóig terjedő időszak a monopolkapitalizmusba történő átmenet szakasza. A gyáripar fejlődése, a gazdasági élet konszolidálása jellemző nagy általánosságban erre az időre. De a kapitalista termelés törvényszerűségei következtében ez az időszak sem volt mentes megrázkódtatásoktól. Elsősorban az 1884-től 1886-ig terjedő gazdasági válság akasztotta meg;,.ja., fejlődést. E válság terheit is sikerült azonban a munkásokra hárítani. Az ipar-