Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

A MEGYE TŐKÉS IPARÁNAK KIALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE Az abszolutizmus korszakában nagyrészt az osztrák bankarisztokrácia kezébe ken'Alt Magyarország szén- és vastermelése, és az Osztrák Nemzeti Bank gyakorolt ellenőrzést pénz- és hiteléletünk felett. Ugyanebben az időszakban azonban a magyar kereskedelmi tőkének is (elsősorban a gabonakereskedőknek) sikerült behatolnia a nagyiparba, ezen belül a malom- és szesziparba. De jelentőssé vált szerepük a vasgyártás és -—minta Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. példája mutatta — a szénbányászat területén is. A magyar birtokos osztálynak nemcsak az önálló államapparátust és a nagybirtok fenntartását sikerült biztosítani a kiegyezéssel, hanem részben a külföldi, elsősorban az osztrák tőke nagyarányú behatolását is a magyar hitelrendszerbe. Ennek következményeként a nagyipari termelés jelentősen fellendült, a kapitalizmus bázisa kiszélesült hazánkban. A kiegyezést követő kapitalista fejlődés azonban továbbra is ellentmondásos volt. A közös vámterület fenntartása Ausztria javára gazdasági pozíciókat biztosított. A magyar nagyipari burzsoázia fő kizsákmányolási területe továbbra is a malom, sör, tégla stb. iparágakban volt jelentős. Az osztrák nagytőke pedig megőrizte előkelő helyét a szén- és vasércbányászatban, a vastenmelésben, a textil-, gép- és vegyiparban. Az ellentmondásosság további okát a mezőgazdasági termelésben kell keresni. A kapitalista fejlődés eredményeként a magyar mezőgazdaság is szélesebb piacokhoz jutott, termelőerőinek fejletlensége miatt azonban e szélesebb lehetőségeket teljes mértékben kihasználni nem tudta. Mezőgazdaságunk elmaradottsága visszahatott az iparra és korlátozta, gátolta a nagyipari fejlődést is. A kiegyezéstől a világháborúig terjedő időszakban a kapitalista termelés törvényszerűségeinek érvényesülése következtében a következő jól elhatárolódó szakaszok különböztethetők meg. Az első 1867-től 1873-ig terjedt, melyre a rendkívül gyors fejlődés és fellendülés, a második szakasz 1873-tól 1882-ig terjedt, melyre a kapitalizmus válsága a jellemző, a harmadik szakasz a 80-as évektől a századfordulóig, a monopolkapitalizmusba történő átmenet, s végül a századforduló után a monopóliumok megerősödésének időszaka. A kapitalizmus gyors kibontakozása 1867 és 1873 között a legszorosabban összefüggött a pénz- és hitelélet fellendülésével. A hitelviszonyok 1867 előtti mostohasága különösen érezhető volt a megyében. 1866 előtt még egyetlen hitelintézet sem volt. A pénzhiány nemcsak az ipari fejlődést tette lehetetlenné, hanem a legtágabb kaput nyitotta az uzsora előtt. Az abszolutizmus évei az uzsorakamat virágzásának évei voltak. A legkisebb pénzösszeg felvétele a legsúlyosabb következményekkel járt. A kamatnagyságot az esetek többségében nem is lehetett százalékban kifejezni, s a hitelező ezen felül még többszörös és maximális biztosítékokat is követelt. Gyebnár János ludányi gazda pl., aki a kocsmabérlőtől egészen kis összeget volt kénytelen felvenni, arra kötelezte magát, hogy „nem fizetés esetén, sommás szóbeli per útján minden vagyonomtól megvétethessem'

1

. Állandóan visszatérő jelenség volt, hogy a hitel biztosítására az egész vagyont kötötték le. Bognár János kallói gazda pl. „házam, féltelkem és minden vagyonomat" kötötte le Richter, aszódi árendásnak. Ugyancsak Rich-