Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

polgári állam. A pórnép fizetésképtelensége következtében állandóan és rendszeresen visszatérő probléma volt az adóhátralékok kérdése és azok behajtásának ügye. Nem múlt el megyei közgyűlés, nem hangzott el alispáni jelentés az adóhátralékok behajtásának sürgetése nélkül. 1873-ban, mikor a kéthónapos kolerajárvány következtében több mint 10 000 ember halt meg és a gyenge termés a második nagy csapást jelentette a megye lakosságának, Veres Pál alispán jelentésében a következőket olvashatjuk: „A közmunka váltságot, a járvány és a rossz termés ellenére is meg kell fizetnie az erre kötelezetteknek. Mintegy 40 000 forint hátralék be nem fizetése miatt a szükség esetén kényszereszközökhöz kell nyúlni." 1874-ben az alispán már 400 000 forinton felüli adóhátralék kényszerrel történő behajtását sürgeti, tekintet nélkül a mostoha viszonyokra. Az adóbefizetésben mutatkozó hátralék azonban minden fenyegetés ellenére tovább nőtt. 1875-ben 557 000 forintos, 1876-ban 800 000 forintos, 1877-ben 902 000 forintos és 1882-ben már 1 100 000 forintos egyenes adó hátralékról szólt az alispáni jelentés. Az adótartozások növekedése azonban nem a megyei vezetők, hivatalnokok megértő engedékenysége következtében állt elő. A főispán, mint a megye politikai vezetője és felelőse, a legfelsőbb megyei szinten állandóan sürgette a szigorú intézkedések végrehajtását. Az 1877-es közigazgatási ülésen már nemcsak szigorúbb intézkedéseket követelt, hanem megfenyegette magát az adófelügyelőt is, aki mint mondta, csak „a jog és méltányosság határán belül sürgeti az adók behajtását", de félő, hangzott a főispáni dörgedelem, hogy „az adófelügyelő állása ilyen restanciák mellett tarthatatlanná válik". Az állását féltő adófelügyelő és a végrehajtó szervek ezután a főispáni „biztatás" után fokozott hévvel folytatták az adók behajtását. Sikerült is oly szintre emelni, hogy a következő közigazgatási ülésen már Beniczky Gyula földbirtokos, megyebizottsági tag kénytelen a túlzott szigorúságra figyelmeztetni. Felszólalásában megállapította, hogy az adóhátralék a nép fizetésképtelenségéből ered. Gyürky Ábrahám főispán hozzászólt és újra meghatározta a megyei tisztviselők által követendő álláspontot az adóügyben, amikor kifejtette, hogy „nekünk a törvényt végrehajtani kell, sok-e az adó, vagy kevés, avagy behajthatatlan, azt vitatni és orvosolni nem tartozik hatáskörünkbe... Most már elérkezett az utolsó idő a legszigorúbb rendszabályok alkalmazására." A főispánhoz hasonló hangot ütött meg a megye tényleges vezetője, az alispán is. 1873-ban, amikor több mint 5000 ínségest írtak össze a megyében, nem átallott arról beszélni, hogy „a szegénysorsú nép kezén még nagyon sok anyagi erő, sok pénz található". Az adófizetés elmaradásának okát pedig egyszerűen abban látta, hogy a pénzt könnyelműen elköltötték. A mostoha viszonyok tekinteten kívül hagyásával, az állam szorult anyagi helyzetére hivatkozva követelte az adók drákói eszközökkel való behajtását. Megfenyegette a megye adófizető parasztjait mondván, hogy „a polgárok emlékezetükben fogják tartani, hogy az elodázott tartozások anyagi romlásukat, sőt végromlásukat eredményezik".

81 A megye vezetőinek ez a magatartása és hozzáállása vált gyakorlattá a megyei tisztviselők munkájában, és az adók behajtása valóban végromlást idézett elő. A megye parasztságának ez időbeli történetében fekete lap az adóvég-