Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

rehajtás, a végrehajtók megjelenése, az ősök által megőrzött föld elvesztése, az utolsó ingóság dobra verése. Az erőszak minden eszközének alkalmazásával, végrehajtókkal, pandúrokkal, csendőrökkel szállták meg a nógrádi falvakat, és húzták ki szó szerint a paraszt feje alól még a párnát is. A megyei lapokat és a megye hivatalos értesítőjét árverési hirdetések töltötték meg. A kor levegőjének érzékeltetésére érdemes egy-két jellemző esetet feleleveníteni. Kovács Pál vadkerti lakos 5 forintos tartozása végett 22 forintra becsült sertésólát, 10 db fáját és egy sertését; Hadnagy Imre 45 forintos tartozása fejében 100 forintra becsült 2 fekete lovát és veres tehenét; Lipták János 392 forintos tartozása fejében 412 forintra becsült 5 lovát, két szekerét, két ökrét, tíz birkáját, búzáját, szénáját; Csekei István dejtári lakos 13 forintos tartozása fejében 25 forintra becsült kocsiját két lóval árverezték el. Ezek az adatok azt is bizonyítják, hogy egészen kis tartozásokért — rendkívül alacsony becsérték mellett — a paraszti létfenntartás legalapvetőbb dolgait verték dobra. A paraszt kettős kárt szenvedett, az árverésekből pedig nemcsak az állam húzott hasznot, hanem az azokon licitálni tudó tőkések is. Dobra került a paraszti birtok is. Az 1847-es év egyetlen napjáról ragadtuk ki a következő árverési hirdetéseket: Schneider Márton béri lakos teljes vagyona, Varga Márton szenei lakos negyedtelke, Gács János trázsi lakos negyedtelke 268 forint becsértékkel, Hajós Gézáné rárósmulyadi nemesi birtoka, Plachy Jónás 1000 forintra becsült balassagyarmati háza és beltelke. Jellemző, hogy a Nógrádi Lapok 1874. december 10-i számában a következő községek nevét közli, ahol a „magas kincstár" részére adóilleték tartozás miatt nyilvános árverés lesz: Karancskeszi, Varsány, Mátranovák, Galábos, Szárazbrézó, Palotás, Felsőtold, Galsa, Fülekkelecsény, Perse, Ipolynyitra, Buják, Szirák, Bokor, Kutasó, Szentivány, Alsótold, Kalló, Kozárd, Bércei, Vanyarc, Nagyoroszi, Erdőkürt, Becske. A következő héten, december 20-án újabb 22 község felsorolása következett. Azt, hogy kiktől és mit árvereztek el, jól szemléltetik a következő hirdetmények. Salgótarjánban árverésre került: „8 kaszni, 8 szuszék, 10 asztal, 5 derékalj, 8 hordó, 6 ló, 50 öl fa, 19 dunyha, 21 párna, 7 tükör, 5 óra, 11 szék, 4 varrógép, 20 kg búza, 3 dívány, 5 rézgyertyatartó, 1 vasaló, 1 rézmozsár, 9 sertés, 1 gyalupad, 13 teáscsésze, ! bunda, 1 gitár, 6 tehén, 1 pár új csizma. 1 pár ökör, 4 vég vászon, 6 aranyozott rámájú kép, 2 sifonér, 2 vég ruhaszövet, 1 ezüst zsebóra, 1 vas takaréktűzhely, 3 fejsze, 1 nagy lámpa, 1 kredenc kaszni, 1 bőgőhegedű. Barnán: 9 sertés, 2 szűr, 22 dunyha, 3 ló, 6 tinó, 2 szamár, 2 tehén, 2 juh. Vizsláson: 32 kg zab, 5 kg krumpli, 21 vánkus, 20 dunyha, 12 sertés, 6 ló, 5 derékalj, 1 tinó, 1 óra, 2 juh, 2 tehén, 1 kaszni."

82 Az államkincstár, mint a fentiekből is látható, nem volt finnyás. A legegyszerűbb, legmindennapibb háztartási eszközeitől, ruházatától megfosztva vetkőztette „meztelenre" a parasztokat, hogy követelését biztosítsa. Mint elrettentő egyedi eset még az is megtörtént, hogy Gellén Endre ügyvéd a füleki járásbíróság végrehajtójával, Sallai István halott fölött tartotta meg az árverést. A zálogjogi betáblázások, végrehajtások olyan mértékben szaporodtak, a megye lakossága vagyoni állapotának romlása oly mérvű volt, hogy az már a későbbi adóalap pusztulását veszélyeztette. A két tűz között élő jegyzők is 8* 115