Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

rintra, a házi bútorok értékét 8 forintra, ugyanakkor az egy pár ökrének értékét 80 forintra becsülték. A föld után tehát a legnagyobb értéket az ökrök képviselték. A végrendelet minden vagyont a két fiúra hagyott, akik kötelesek voltak azt továbbra is közösen birtokolni, a négy lányt egy-egy kétéves üszővel elégítették ki. Az állatnak ennek megfelelően egészen különös szerepe volt a parasztember életében. Szinte azt lehet mondani, az állat megszemélyesült, családtaggá vált a kisparaszti gazdaságban. A kiegyezés után fokozatosan emelkedett a kizárólagosan igaerőt képviselő állatokkal szemben (ló, ökör) a haszonállatok (tehén, sertés stb.) száma. A lóállomány 1870-ben 23 468 volt, a század végéig 25 502-re emelkedett, s az első világháború időszakára már ismét csökkent 23 600-ra. A lóállomány növekedése összefüggött azzal, hogy a távolsági fuvarozásnál jobban hasznosítható volt, mint a lassúbb ökör. A szarvasmarha-állomány jelentős mértékben növekedett, 1870-ben 46 008 db, 1869-ben 65 642 db és 1911-ben már 77 407 db szarvasmarhát írtak össze. A szarvasmarha-állományon belül az ökörállomány, mely 1870-ben még az egész állomány egyharmad részét adta, állandóan fogyott, a tehénállomány pedig növekedett. Változás történt a fajta tekintetében is. A kiegyezés időszakában még az erdélyi magyar fajta volt többségben. 1911-ben már a szarvasmarha-állomány kétharmad része, ezen belül a tehénállomány szinte kizárólagosan az értékesebb pirostarkához tartozott. A szarvasmarhánál is jelentősebben növekedett a sertésállomány. 1870-ben még csak 43 667 db-ot, 1895-ben 82 777 db-ot és 1911-ben 92 093 db-ot írtak össze. Míg a tagosítás előtti és a közvetlen utáni időszakban is az ősi makkoltató sertéstenyésztés volt az általános, a század végén már e rideg sertéstartás teljesen háttérbe szorult. Ezzel párhuzamosan a parasztbirtok sertésállománya jelentősen megnőtt. A századfordulón már a sertésállomány több mint kétharmad részét a parasztbirtokosok tartották és ez az arány a továbbiakban még javult. Visszaesést mutatott a megye valamikor nagyon jelentős juhtenyésztése. 1870-ben még 383 983 juhot írtak össze, 1895-re azonban ez a szám 256 073-ra és 191 l-re pedig 229 765-re csökkent. A híres nógrádi juhtenyésztést visszavetette az, hogy a tagosítás után a paraszti kézbe került legelőket feltörték és a nagybirtok is egyre intenzívebb gazdálkodásra tért át. A kiegyezés időszakában még az északi hegyes vidék paraszti gazdaságaiban általános volt a juhtenyésztés. A nyár folyamán a hegyi legelőkön az Alföldön tavaszszal vásárolt juhokat hizlalták fel és az őszi-téli vásárokon adták el. Az 1874es januári vásáron Losoncra pl. még 35 000 juhot hajtottak fel. A juhtenyésztés paraszti formája a dualizmus időszakában megszűnt, a juhállomány alig egytizedét tartotta el a paraszti gazdaság. Á paraszti birtok viszonylag jóval több állatot tartott el, mint a nagybirtok. Az 5 hold alatti szegényparasztok 30 000 kat. holdon, több mint 8000-rel több szarvasmarhát, 1000-rel több lovat, 5000-rel több sertést, 80 000-rel több baromfit tartottak el, mint az 1000 holdasok. Az állatállománynak kat. holdakra történő átszámítása jól szemlélteti, hogy az életfenntartás és a szükség milyen intenzívvé tette elsősorban a paraszti gazdaságok állattenyésztését. Az egy hold alatti agrárproletárok 8,2 kataszteri holdon tartottak el egy lovat, 2,5 kataszteri holdon egy szarvasmarhát, 0,6 holdon egy sertést, 5 holdon egy juhot