Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)
Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)
de ugyanilyen széles skálát mutatnak az általuk bemutatott művek is. Í902-ben pl. B. Polgár Béla színigazgató társulata Salgótarjánban a következő darabokkal szerepelt: „Katalin; Svihákok; Lotti ezredesei; Bolond operettek; Kuruc Fejj a Dávid; Zsába; Vörös tallér; Páholy; Képviselő úr: Házasodjunk; Flórika szerelme" stb. Az érdeklődés nem volt nagy, mert a Salgótarjáni Lapok azt kénytelen megállapítani, hogy: „A Vadász Szálló nagytermében fellépő színtársulat, bár ilyen jó együttes Salgótarjánban még nem működött, s egyes tagjai az ország legelső színpadjain is megállnák a helyüket, 10—12 forintos bevételek mellett, üres házak előtt játszanak." Bizonyára nagyobb érdeklődésre tarthatott számot a gyári öntevékeny kultúrcsoportok munkája, melyek közül a salgótarjáni acélgyár országosan is kiemelkedő csoportja érdemel említést. Az 1900-as évekkel jelent meg a mozi Balassagyarmaton, Losoncon és Salgótarjánban. A salgótarjáni piactéren berendezett „chinemathograph" színháznak, mint a Salgótarjáni Lapok 1902-ben írta, „különösen az angol—búr háborút bemutató képei voltak igen hatásosak, de a tréfás képek is tetszettek". Technikai fejlődéssel, a mozgóképek tökéletesedésével a mozi egyre nagyobb szerepet kapott a széles tömegek szórakoztatása terén. 65 A sportélet a XIX. században és a XX. század elején még gyermekcipőben járt. 1882-ben alakult meg a balassagyarmati korcsolyázó egylet, melyből a későbbiekben a balassagyarmati Torna Club fejlődött. A nyolcvanas években alakult a Polgári Torna és Vívóklub Losoncon. 1889. május 16-ról találtunk az első atlétikai versenyről adatokat, Balassagyarmatról. A 10 km-es távgyaloglást egy óra 18 perces idővel Jónás Emil nyerte. A távolugrásban 5 méteres teljesítménnyel első Szkladányi József lett, második 4 méter 90 cm-rel Kovács János. A magasugrásban első 1 méter 60 cm-rel Szkladányi, második 1 méter 59-cel Kovács. Az atlétikai számok mellett korlát- és nyújtóverseny is volt e múlt századbeli, elsőnek nevezhető megyei atlétikai viadalon. A század végén a bicikli még a legelőkelőbbek kedvtelésének, arisztokratikus sportnak számított. 1902-ben már futball játékokat rendeztek. A Salgótarjáni Lapok ismertette a salgótarjáni Vívó- és Sportklub által megalakítandó Footballjáték Társaság szervezeti alapszabályait. Ugyanakkor két pesti labdarúgóedző meghívásáról is tudósított. 1902. augusztus 17-én tartották a salgótarjáni labdarúgók első házi versenyét. A lap azonban azt volt kénytelen megállapítani, hogy a verseny „a lehető legkevesebb érdeklődő közönség előtt folyt le, s érthetetlen, hogy ezen szép testedző sport iránt nálunk olyan nagy az ellenszenv". Ugyanilyen kis közönség előtt zajlott le a losonci katonai gyakorló pályán a Losonczi Atlétikai Klub és a Salgótarjáni Football Klub mérkőzése is. A század elején még a 25. gyalogezred zenekarának is ki kellett vonulnia ahhoz, hogy az egykoronás ülő- és a negyvenfilléres állóhelyekre közönséget lehessen toborozni. A labdarúgás a későbbiekben azonban gyors fejlődésen ment keresztül. Megszervezték az egyesületek pártoló tagságát, akik havi negyvenfilléres hozzájárulást fizettek és a nyári öt hónap alatt ezért, havonta kétszer vagy többször mehettek meccsre. A kezdeti szervező munka eredményeként, továbbá a labdarúgójáték színessége^ erőteljessége következtében e szép sport a megyében is elindult a népszerűség útján. 66