Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)

Praznovszky Mihály: Drégely ostroma 1552-ben

át Drégelyre. Helyzetét viszont az ostrom napjáig nem tisztázták! Úgy is mondhatnánk, hogy nem kötötték meg vele a szerződést, amely pontosan tartalmazná: melyek a kötelmei és a jogai s mindezekért mennyi jövedelem illeti meg. Június 22-én még a várban volt. Legalábbis a Selmecbányái bíró Besztercebányára íródott leveléből ez derül ki. Három nappal később kelt Sbardelatti váci püspök levele, amelyet a pozsonyi kamarának írt s amelyből már más vonatkozásban idéztünk. A püspök utal arra is, hogy Bekefalvy helyzete még mindig tisztázatlan „még most sem tudja kit szolgál s milyen alapon kell szolgálatot teljesítenie". Sürgősen tisztázzák ezt, mert az alkapitány esetleg otthagyja a várat. így is történt. Istvánffy szerint ugyan Berfalusi Gergely (így!), „családja látogatása végett ez idő szerint távol levén", a várat Szondy egyedül védte. Az információját ő is Tinódi művéből szerezte, aki ezt a tényt így említi: „Jó vitéz Szondi György benn porkoláb vala, Bekefalusi Gergely ő társa vala, De akkort házához kikéredzett vala, Az megszálláskoron el-kirekedőtt vala."

91 Lehet, hogy így történt. A levéltári források, ha nem is mondják ki egyértelműen, de sejtetni engedik, hogy az alkapitány szándékosan hagyta ott a várat. Két éve hitegetik, nem kapja meg kinevezését, fizetsége bizonytalan, a vár állapota reménytelenül leromlott - döntése tehát az, hogy a biztos halál elől elmenekül. A várvédők közül egyedül Zolthay János neve maradt fenn. (Természetesen ismerjük a két apród nevét is, róluk később lesz szó.) Ismét Tinódi az ősforrásunk: „Töretni az basa kezdé Drégel várát, Ott ám lerontatá egy szép magas tornyát, Szondi ott elveszte egy vitéz szolgáját, Jó Zoltai Jánost, meghala torony alatt." „A XVI. századnak egyik igen kiváló, de alig ismert katonai családja volt a Zolthayak családja" - írja a kor kutatója Takáts Sándor. A Kanizsai család szolgálatába szegődött Zoltayak a század közepén mindenhol megjelentek, ahol a haza védelme kívánta meg. De nemcsak megjelentek, életüket is áldozták a küzdelmekben. 1564-re a családnak már csak egyetlen élő férfi tagja maradt Zolthay István személyében, aki ezt írja egy levelében: „Tudja nagyságod, hogy az Zolthay nemzetbe nincsen nagyobb énnálamnál: mert az kik voltak, meghajtanak. Még eddig szégyent nem vallott az én nemzetem".

92 91. Acsády I. 1887. 41. p. - Szondi Album, 1886. Melléklet 1. p. - Istvánffy M. 1867. 375. p. - Tinódi S. 1984. 201. p. 92. Takáts S. é. n. 159-160. p.