Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)

Hausel Sándor: Két német újságlap Nógrád 1594. évi ostromáról

durch unsern Türckischen Tolmetsch / der Planck genannt / anzeygen lassen: Dieweiln sie die grosse Macht sehen / und ihnen deß Bassa von Ofen Vertröstung nach / kein entsatzung zukom / unangesehen er ihnen beym Säbel geboten / sich steiff zu halten / können sie wegen grosses gewalts nicht fürüber / die Vestung auffzugeben / doch daß man sie mit all iren Haab und Gütern unbetrübt abziehen lasse. Hierauff man ihnen verwisen / Warumb sie solches nicht anfenglich / als man die Vestung auffgefordert / gethan / und solchen grossen schaden und Unkosten geschehen / und daß sie in newligkeit etliche vil alte Christen nur auß neid zu Wotzen jämmerlich niderhawen lassen. Hierauff sie sich entschuldigt / daß sie solchs / wie Kriegsleuten gebürt / unnd aus befelch gethan heften. Dargegen Herr Palfi / der vor ihnen Ir Fürst. Durch, gar nit respectirt / damit sie ihn nicht erkennen sollen / ihnen anzeygen lassen: Daß man wegen empfangenes Schadens an der Vestung / unnd Verlust der Christen / eynige genad zuerweysen nicht schuldig / Jedoch so wöll er sie auff gnad und ungnad annemen. Da nun die Gesandten den Beegen solchs in der Vestung wider angezeigt / haben sie durchauß darein nit willigen wollen. Also sein die unsern willens gewest / wider anfangen zu schiessen / und die maysten Türcken nider zu hawen / und gefangen zu nemen. Letzlich aber nach langem und vilem parlamentim / welchs bey sechs stunden gewert / ist es dahin geschlossen / daß man sie mit iren Säybeln / und schlechten einfachen kleydem abziehen lassen / welchs den 10. Mártii umb 8 uhr geschehen / Sein also für Ir Fürst n

nrch. eszközök szórását keményen és ádázul folytatták. Erre a törökök három fehér zászlót tűztek ki és békét kértek. De a mieink erre semmit sem feleltek, hanem az erős lövetéssel fel nem hagytak. A törökök azonban, hogy a lövetés megszűnjön, könyörögve és siránkozva esedeztek és annyira kiáltoztak, hogy a sáncban is jól hallható volt. Pogrányi Benedeknek és Bori Mihálynak akarták magukat megadni és tárgyalni óhajtottak. Erre a lövetéssel valamennyire alábbhagytak, néhány embert a várba küldtek, akik aztán kilenc törököt hoztak magukkal Őfensége és a hadurak számára, akik kör alakot képeztek, köréjük német lovas csapatot állítottak. A török tolmácsunk által (akinek a neve Planck volt) értésünkre adták: Mivel látják a nagy erőt és a budai basa biztatása ellenére nem jött felmentő sereg, ezért nem tekintve a nekik fegyverrel adott parancsot, vagyis hogy magukat állhatatosan tartsák, ezt a hatalmas erő miatt nem tudják tovább megtenni. A várat feladják, hanem azért legyen szabad mindannyiuknak vagyonukkal és javaikkal elvonulni. Erre a szemükre vetették egyrészt, hogy ezt miért nem tették meg kezdetben, amikor a várat felszólították; így nagy károk és költségek estek, másrészt azt hogy nemrégiben néhányuk sok öreg keresztényt hagyott lekaszabolni Vácott merő rosszindulatból. Erre szabadkoztak, hogy ők ezt, amint az katonához illik, parancsra tették. Ezzel szemben Pálffy úr (aki előttük Ő hercegi Fenségét egyáltalán nem respektálta, hogy őt ne ismerjék el) tudtukra adatta: A várban okozott kár és a keresztények elvesztése miatt semmi kegyelmet tanúsítani nem köteles, de mégis kegyelemben részesíti őket. Ami-