Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)
Pálmány Béla: A végvár-mezővárostól a városig. Balassagyarmat polgári fejlődése az újkorban 1552-1870
néhai kapitánytól vett, alápincézett és istállókkal is ellátott kőház. „Belül az praesidiumban vannak őnagyságok házai", melyeket a báró építtetett sok költséggel, 3 házat pedig az 1652-ben elhunyt előző kapitánytól, gróf Esterházy Ferenctől és nejétől vásárolt meg, itt volt továbbá a grófnak szép jövedelmet biztosító korcsmája, melyben Szent Mihálytól új esztendő napig a „sereg" is árusíthatott. A végvár mellett a katonák és nemesek szorgos munkával veteményes és káposztás kerteket plántáltak, ezeket Imre gróf 1660-ra drága pénzen visszaváltotta. A város határában sok szántóföld volt, amelyeket „pro libit szántják az őnagysága számára, ha akarják". Ezt meg kell magyaráznunk, mivel nem azonos a véleményünk Belitzky Jánossal, aki a latin kifejezést „illendőségből" formában fordította magyarra és arra következtetett, hogy a földek nem voltak nyomásos rendszer szerint művelve. 21 Ismereteink szerint arra a tizedárendálásnál is igen elterjedt gyakorlatra utalnak, amit a korabeli magyar nyelv a „szerencsére" szóval illetett, vagyis a vállalkozók a tavasszal előre lefizettek egy szokás vagy árverés útján megállapított összeget a földesúrnak, vagy az érsekségnek, püspökségnek, a termés illetve dézsma pedig - akár sok lett, akár kevés, vagy semmi - őket illette. Ez valóban lutri volt e háborús korban. Egy korabeli összeírás kimutatja a „numero" 104 rét birtokosait. Az értékes lótakarmányt, a szénát részben a földesúr Bálint és Imre grófok a maguk jószágainak kaszáltatták le, de volt a „tisztek számára való" rét, kaszáltak belőle a nemesek, továbbá „Péter Deák", „Szabó Istók" és „Filetlen Szabó" iparosok és számos egyszerű paraszt is. 22 A „derekasabb gyarmati praesidiariusok", azaz a módosabb végvári vitézek bírták a határban lévő „szép szőlőhegyeket" és kilencedet adtak a termésből a földesuraknak. Hogy a bornak keletje volt a katonák korcsmájában, aligha kétséges. Gyarmat a divényi uradalom egyik jókora ispánsági székhelye volt, amelyhez Gyarmat fele, a szomszédos Illési (a mai Szlovákgyarmat) és Szobok puszták, továbbá egész Zsély, Alsópribely, a fele Busa, Csáb, Felsőludány, Olvár, Szklabonya, Újfalu, Terény, (Galga)Guta, Nőtincs, Petény, Agárd, Zahora harmada és még további négy faluban porciók valamint öt puszta tartozott. A Gyarmaton lakó ispán szolgálatai fejében minden adózás és fizetés nélkül két házhelyet kapott. Az ispánság minden falujában volt egy szabados halász és határ őrző, aki minden pénteken 1 tál, böjt idején pedig szerdán és pénteken l-l tál halat volt köteles adni. Ami a végház és város társadalmát illeti, a korabeli jog és szokás három rendbe sorolta a lakosokat. Elsőnek említendők a „vitézlő rend" tagjai. A katonaság létszámát Takáts Sándor a század elején feltárta - csupán 100 huszár és 150 magyar hajdú volt 23 -, majd az 1655. évi diéta 3. tc. 12.§-a állapította meg 200 huszárban és 21. Balassagyarmat története, 1976. 44. p. 22. OL P 1769 Balassa család levéltára - Kékkői uradalom 47. tétel. Gyarmathi rétek száma (é. n.). 23. Takáts S. 1908. 283, 285, 288, 294. p.
