Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)

Hol épült fel Sztrahora vára? – A Kacsics nemzetség Illés-ága XIII. századi várépítései és XIV. század eleji történetük néhány kérdéséről

olyan végzetes ellentétbe kerültek az Illés-ágból származó Péter fiaival, Mihállyal, Sztrahora, Péterrel, Baglyaskő, Mikussal, Hollókő, valamint Leusták- kal és Jákóval, Somoskő várainak és uradalmainak birtokosaival!

Utóbbiak, mint tudjuk, Vencel és Csák Máté híveivé váltak, de rajtuk kívül a Kacsicsok közül még többen „kompromittálták" magukat a trencséni oligarcha mellett. így mindenekelőtt Szécsényi Tamás unokatestvérei, nagybátyja, Mihály fiai, Simon (1281 és 1322 között említik) és a nyilván Vencel- párti volta miatt „Cseh" melléknévvel illetett Péter is. Az ősi, nemzetségi, illetve a szerzett jószágok birtoklásának, öröklésének a rendezése Mihály fiai (a harmadik testvér „Tompos" Tamás) között is vitás kérdésként merült fel. Öröklött jószágaik (a nemzetségi templomról elnevezett Egyházas-Libercse és Alsólibercse, valamint Felsőparóca) mellé királyi engedéllyel megszerezték sógoruk, ismeretlen nevű lány testvérük férje, Kökényes fia János fia Ré- nold nógrádi falurészeit (Palotáshatvan, Kökényesmonostora, Bér) is. 1309- ben Mihály fiai úgy egyeztek meg, hogy „a békétlen idők miatt" ezentúl kiki magának is szerezhet birtokokat, és szabadon végrendelkezhet felettük.35

Mint láthattuk, a XIII-XIV. század fordulóján a Kacsics nemzetség „intézményéből" a vérségi kötelék (de genere Kachich) még elevenen élt. A közös nemzetségi monostor (a Falkosoké Libercsén) is erősítette az összekötő kapcsokat, azonban az egykor osztatlan birtokállomány előbb az egyes ágak (Falkos, Simon bán, Illés, Leusták) között már elkülönült úgy, hogy az ősi birtokot alkotó falvakban két-három ág is közbirtokos lett (például Tarján- ban három, Rimócon, Varsányban két-két ág tagjai együtt birtokoltak).

Hamarosan nyűggé vált ez a helyzet az önálló, családi uradalmat kialakítani törekvő nemzetségtagok számára, amelyen változtatni akartak. Országszerte élt az a jogszokás, hogy a nemzetség tagjai elsőbbségi jogot élveztek nemzetségük vagyonának öröklésében, sőt, beleegyezésük nélkül idegen nembeli személynek az ősi vagyont el sem lehetett idegeníteni. Még a hűtlenség miatt jószágvesztésre ítélt személyek birtokait is megválthatták a királytól vérségi atyafiaik, ezenkívül a magvaszakadt férfi után is a hozzá legközelebb álló nemzetségi ág örökölt.

E jogélet tükrében már egyáltalán nem megvetendő „kapzsiság", vérrokonok „kifosztása" csupán mindaz, ami a Kacsics nemzetség birtokaival az új uralkodó és a vele szemben álló oligarchák harcai közepette történt. Ősi, nemzetségi jogszokások érvényesítéséről van szó - paradox módon - előremutató törekvések, jelesül elkülönített, családi váruradalmak kialakítása érdekében.

Az 1270-es évektől okmányokkal is bizonyítható a Kacsics nemzetségen belüli rivalizálás, így érthető, hogy az ellentétes érdekű csoportok az országos politikai, hatalmi harcokban is egymással szemben álló pártok hívei let35 OL Dl. 30294. Zsigmond 1428. július 6-án kelt átiratában (kiadatlan oklevél); KARÁCSONYI János 1901, II., 267-269.

31