Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
Köznemesek a szécsényi Forgách-uradalomban (1542–1848)
nem nemesi földek haszonélvezete fejében is, amint erről az alábbiakban még sok szó esik. 4. A nemesség az 1222. évi Aranybulla 31. cikke értelmében a hűtlenség bélyege nélkül ellenállhatott királyának, ha az eltért a törvényektől. E Werbőczy által sarkalatosnak ítélt ellenállási jogról, amelyre a XVII. századi Habsburg-el- lenes küzdelmekben sokat hivatkoztak a felkelt rendek, a török kiűzéséért „hálából" 1687-ben lemondott az országgyűlés (1687. évi 4. törvénycikk).1 Mindezen kiváltságokért egyetlen kötelezettséggel tartozott a nemesség: az ország megtámadása esetén köteles volt személyesen és saját költségén hadba szállni. 1543-tól a birtokosok a telkek arányában állítottak katonákat. A nemesek személyes felkelésére (insurrectio), a „vérrel adózásra" az állandó hadsereg ellátását szabályozó 1715. évi 8. törvénycikk után már csak igen ritkán került sor - vagyis ezt a terhet, a hadiadót is az „örök szolgaságra ítéltek"-re hárította a nemesség. A nemesi előjogokkal élő feudális uralkodó csoportok hosszú évszázadok folyamán kiváltságaik tartalma alapján elkülönült rétegekre tagozódtak, és törvények és szokásjog szerint elkülönülő rendeket alkottak. A magyar feudális jog szerint három kiváltságos rend alkotta az ország teljes jogképességű lakóit: a főpapok (praelati), a főurak (barones, magnates) és a köznemesek (nobiles). Mindhárom nemesi rend további csoportokra osztódott. így a főpapság - az ellenreformáció óta kizárólag a katolikus érsekek, püspökök, valóságos apáturak, prépostok rendje - minden nemesi jogban részesült és élvezte a dézsmák jövedelmét is. A főurak között megkülönböztették a hivatalbeli bárókat (barones ex officio), vagyis a főméltóságokat (nádort, országbírót, a horvát bánt, a királyi főlovász- és pohárnokmestereket stb.), a későbbiekben a koronaőröket és a valóságos főispánokat, illetve a magyar és honfiú mágnásokat (magnates), azaz a hercegeket, grófokat, bárókat. A két főrend legfontosabb előjoga az volt, hogy ők, a főpapok és főurak az 1608. évi koronázás utáni 1. törvénycikk - a kétkamarás rendi országgyűlés összetételét két és fél évszázadra meghatározó törvény - megalkotását követően, személyesen vehettek részt a felsőtábla ülésein, míg a köznemesség vármegyénként két-két, továbbá a kollektív nemesnek számító szabad királyi városok egy-két küldöttel képviseltették magukat a törvényhozásban. Néhány kisebb, magánjogi különbségtől eltekintve (például a vérdíj összege) jogilag alig volt különbség a nemesi rendek között - a törvény előtt egyforma jogokkal rendelkeztek. A köznemesek rendjébe az évszázadok során ugyancsak több kiváltságos csoport tagozódott be. A XVI. századtól megkülönböztették a birtokos ne1 ECKHART Ferenc 1946, 326-327. A hivatkozott törvények latin és magyar nyelvű szövegei megtalálhatók a Corpus Juris Hungarici 1526-1867. évi köteteiben. 212
