Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
Nemesi rend, vitézlő rend, szegénység – Bégek, szpáhik, janicsárok és ráják. Szécsény magyar végvári korszakának vége és második török uralma (1647–1683)
nos, másik Szabó Mihály, Fitka Mihály, Fülöp Benedek, Bolja Jakab, Kovácz másképpen Turopoliai János - mindannyian gyalogosok, azaz hajdúk. Szabados Olasz Demeter, Olasz István, Szalay Pál, Csaláry György vajda, Det- ky Benedek vajda, Szabó István, Farkas András, Mocsár István, Sallay Márton, Kállay György, Bercheli Mihály, Rimóczi Tamás, Bárkányi Bálint, Nyí- reő Gergely, Szabó Ferenc, Zákány István, Zombory Benedek, Czák István, Oroszy György, Fiorváth Balázs, Kis János, Kis György, Szűr Bálint pedig lovas katonák voltak.11 A nevek vegyes társaságot fednek fel: néhányan közeli nógrádi falvakból származtak (Rimóc, Bárkány, Piliny, Csalár, Bércéi, Oroszi, Turopolya). Volt, akinek a hevesi Detk községre utalt a neve. Mesterségnevet a legtöbben a Szabók viseltek - két hajdú és két huszár -, ők valószínűleg a városi szabócéh tagjai is voltak. Életüket katonai rendtartás szabályozta, amelyet gr. Forgách Adám mint bányavárosi főkapitány Szécsényben, 1648. június 21-én, negyvenkét pontban adott ki füleki, ajnácskői, szécsényi, bujáki, (balassa)gyarmati, nógrádi, (drégely)palánki, lévai, (nyitra)verebélyi és szőgyéni végvárai fő- és vicekapitányainak, hadnagyainak, vicehadnagyainak, vajdáinak, tizedeseinek, zászlótartóinak és minden lovas és gyalogos vitézlő rendnek.12 A regula először is tiltotta a valláserkölcs és a törvény szabályainak be nem tartását, a tűzokozást, tolvajlást. Figyelmeztette a vitézlő rendeket, hogy megmaradásuk „a végházakon kívül lévő szegénységnek a megmaradásától is függ", ezért a generális főkapitány és az alispánok engedélye nélkül falura ne menjenek kvártélyozni, a „szegénységet" ne verjék, dúlják, fosszák, mert ilyen esetben a parasztok elfoghatják és kapitányuk elé vezethetik őket. Elöljáróik engedélye nélkül nem mehettek csatába, portyára, csak saját parancsnokaik vezetésével. Szabályozta a közrendet fenntartó „parasztvármegyék" jogkörét, a panaszkodó „szegénység" bántódásmen- tességét, szekereztetéssel, koldulással való zaklatásának tilalmát. Előírta, hogy a „végekben lakó nemes személyekkel" ne veszekedjenek, hanem becsüljék meg egymást, a határ - rétek, kertek, majorok - birtoklása ügyeiben jussanak egyetértésre, viszont a katonai ügyekben engedelmeskedjenek a nemesek a kapitánynak. Persze, a szép szavak mögött a valóságban a „vitézlő rend", a „nemesi rend" és a „szegénység" hosszú évtizedeken át fel-fellángoló ellentétei álltak. 11 JAKUS Lajos 1987, 33-35.; SZABÓ András Péter 2010. életrajzi adattárában Olasz István: 371-372., Szalai Pál: 399., Csalári György: 281., Detki Benedek: 287., Szabó István: 396., Kállai György: 325-326., Zákány István: 423., Zombori Benedek: 424., Oroszi György: 373-374., Horváth Balázs: 318., Szűr Bálint: 406. íz ILLÉSY János 1892,569-576. 108
